A NAGY MÚLTÚ ÓBUDA egészségügyi ellátása szinte a magyar történelemmel egyidős. Első gyógyintézménye, a Szentháromság Kórház 1187-ben, az esztergomi johanniták közreműködésével épült, melyet később a Szent Lélek Kórház és a Nyulak-szigetén emelt ispotály, majd a kiscelli trinitáriusok rendházában működő segélynyújtó hely követett. Ez utóbbi – miután II. József 1783-ban feloszlatta a trinitárius rendet – majd száz évig katonai kórházként üzemelt. Már 1889-ben született azonban egy határozat, amely egy kórház építését vette tervbe, a város egyre növekvő lakosságának gyógyítása érdekében. Végül csak több év elteltével, 1897-re vált valóra a 2800 négyszögöles, 240 ezer forintos beruházás, amely a Föld és a Kiscelli utca közti területen, a Bécsi útra néző homlokzattal készült el. A Monarchia akkori közintézményeinek stílusában épült kórház három részből állt, az U alakú épületben a gyógyítást, egy másikban a gazdasági, gondnoki feladatokat végezték, a harmadikban pedig helyet kapott a kápolna és a boncterem. A főépület földszintjén voltak a tizenkét–tizenhat ágyas kórtermek és a vincés nővérek szálláshelyei, az emeleten pedig a műtőhelyiségeken és magánkórtermeken kívül a hivatali helyiségek és az orvosok lakásai. Három osztályon – a belgyógyászaton, a sebészeten és a szülészeten – eleinte mindössze négy orvos és tíz nővér látta el a nyolcvanágyas kórház betegeit. Ráadásul az orvosi fizetés egy korabeli hajógyári szakmunkás bérének felelt meg. Elismerten színvonalas szakmai munka folyt itt, annak ellenére, hogy az egyészségügyi létesítmény hivatalosan majd nyolcvan esztendeig a budai Szent János Kórház irányítása mellett, tagintézményként működött. A századfordulón már számos szakmai – szemészeti, urológiai, gyermekgyógyászati, ideggyógyászati és fül-orr-gégészeti – rendelés is folyt itt, 1903-tól pedig a világszinten ekkor még mindössze három éve használt röntgennel is rendelkeztek. Irsay Artúr, az első igazgató, már 1907-ben szerette volna bővíteni az intézményt, de a terveket meghiúsította a nem sokkal később kitört első világháború. A harmincas években hazánkba is „begyűrűző” nagy gazdasági világválság sem kedvezett a fejlesztési elképzeléseknek. Ekkorra viszont megduplázódott az eredeti ágyszám, és egyre nőtt a betegforgalom. A második világháború hatalmas károkat okozott az épületben és az orvosi felszerelésekben, 1944-ben hadikórháznak minősítették. A háborús károk felszámolását követően néhány hónap hónap elteltével már fekvőbetegeket is elláthattak, ugyanakkor a szocialista diktatúra idején inkább „visszafejlesztették” a kórházat, s az erőszakos ideológiát jelezte, hogy nevéből a szent kifejezést elhagyták. Meglehetősen mostoha körülmények között azonban továbbra is kiváló szakembergárda dolgozott itt: az 1956-os forradalom és szabadságharc idején az óbudai kórház kiemelt szerepet játszott a sebesültek ellátásában. A hatvanas években fejlődésnek indult az intézmény.
Az itt kezelt betegek száma egyre nőtt, a szakorvosok hamarosan már plasztikai, urológiai és érsebészeti beavatkozásokat is végezhettek. Ez idő alatt csupán kisebb korszerűsítéseket hajtottak végre, mígnem 1978-ban leváltak a János-kórházról, s így jöhetett létre az önálló intézmény. Fejlesztésének első fázisában 1981-re elkészült a mai A épület, 1985-re a B, és 1986-ra felújítva a régi épületet, a C részleg. A több mint egymilliárd forintos beruházást követően a főváros egyik legszebb és legmodernebb kórházává alakult. Jelenleg öt belgyógyászati osztálya mellett további három osztálynak ad otthont a rendszerváltozással ismét Szent Margit nevét viselő kórház, amelyről 1996-ban, a megszorító „Bokros-csomag” idején felvetődött a bezárás vagy a privatizálás gondolata is. Szerencsére nem így történt. Mozgalmas történelme során az egykori kis külteleki kórházból mára európai szintű gyógyintézmény lett.
Sebastian Kurz: Orbán Viktornak 2015-ben igaza volt
