Vezérindiai csatározások

Szó szerint: nem háborúk, csak kisebb párviadalok, méghozzá roppant szórakoztató stílusban megjátszott partikkal, időnként a régi romantikus időket felidéző kombinációkkal, kihagyásokkal. Lovagi párviadalokra gondolhatunk, mikor két bajnok csap össze a sakktáblán; presztízsért, dicsőségért és persze rút anyagiakért is természetesen.

Bilek István
2001. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A játszmát áttanulmányozva ismét csak az volt az érzésem, hogy a magyar csapatbajnokságon váltott nagymesteri viadalok nagyobb nyilvánosságot is kaphatnának, mert szórakoztatóak és tartalmasak; érthetetlen, hogy a megjelenítési egyidejűséget képviselő magyar televízió miért nem közvetít ilyen partikat a sakkot szerető közönségnek.
Szerencsére az internetszolgáltatások valamennyire enyhítik éhségünket, sőt néha azt gondolom, talán az aranykorban még hazánkban is elérhetők lesznek majd az olyan partik, mint az alábbi két összecsapás, amelyeket a média máris teríti a kedves olvasók szórakoztatására az egész világon.
Portisch és Almási csatája a csapatbajnokságról, valamint Van Wely és Polgár Jutka késpárbaja egyaránt kielégítik a legmagasabb igényeket is. Érdemes lesz lejátszani őket:

Portisch L. (2591) – Almási Z. (2630)
Csb. (1), 2001. okt. 13.
Vezérindiai védelem (E15)
1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. g3 Fa6 5. b3 Fb4+ 6. Fd2 Fe7 7. Fg2 c6 8. 0–0 d5 9. Vc2 Hbd7 10. Bd1 Bc8 11. a4 0–0 12. Ha3 He4
Számításba jött 12. – Fxa3!? 13. Bxa3 c5 is a gyors kiegyenlítés igényével.
13. Fe1 f5 14. b4 Hd6!
Ez jobb, mint az azonnali 14. – c5 15. dxc5 bxc5 16. b5 Fb7 17. e3!, és világos áll jobban.
15. c5 He4 16. cxb6! axb6 17. e3! Ff6! 18. Vb3?! Fe2! 19. Bdc1 c5 20. Hc2?!
20. Vb2 Fxf3 21. Fxf3 egyenlő álláshoz vezetett volna. A kissé mesterkélt huszárlépésre sötét kényelmesen lépkedhet gyalogjaival, és térelőnye érezhetővé válik.
20.– c4 21. Vb2?! b5! 22. axb5
22. – a5 Fxf3 23. Fxf3 Hb8 is kényelmes játék sötétnek.
22.– c3 23. Vb3?! Ve8! 24. h3 Vh5 25. Hh2 Hd2 26. Va3?! Fxb5! 27. f3 Fe2! 28. Kf2 Fd3 29. Kg1 Hb6!?
29. – Vg6!: úgy látszik, vezérlépésekkel egyre-másra hibázunk.
30. Ff2! Hdc4?!
30. – Fc4! erősebb volt Hb3-fenyegetéssel.
31. Vxc3 Fxc2 32. Vxc2 Hxe3 33. Ve2 Hec4!
Korai lenne 33. – f4 34. gxf4 Bxc1+ 35. Bxc1 Hxg2 36. Vxe6+ Kh8 37. Kxg2 Hc4 38. Hg4! miatt.
34. Vxe6+ Kh8 35.Ve2
35. g4 Vh6! vezérlépés jó.
35. – f4! 36.Hf1?! fxg3 37. Hxg3 Vh6 38. Be1 Fh4 39. Ba7?
Az időzavarban ez és a rá következő lépés már döntő hiba, de 39. Ve6 Vd2 40. Vg4 Fxg3 41. Vxg3 Bf6 is sötétnek kedvező.
39. – Vg6 40. Hh1? Bce8 –+ 41. Fxh4
41. Vf1 Hd2 42. Bxe8?-ra Hxf3 matt elég meglepő, de 41. Vd1 Fxf2+ 42. Hxf2 (42. Kxf2 Hb2) 42. – He3 után is egyértelmű sötét győzelme. A vezérvesztés után is ugyanez lesz a helyzet. Hát, kemény csata volt.
41. – Bxe2 42. Bxe2 Vd3! 43. Bee7 Hc8 44. Ba8 Vxd4+ 45. Ff2 Vf4 46. Be2 d4 47. Be4 Vc1+ 48. Be1 Vb2 49. Baa1 d3 50. Beb1 Ve5 51. Be1 Vf6 52. Fc5 d2 53. Bed1 Bd8 54. Hf2 H8d6 55. Ff1 h5! 56. Ba2 Hb2! 57. Bda1 Hb7! 58. Fe2 Hxc5 59. bxc5 Vg5+! 60. Kf1 Vxc5 0:1, mivel 61. Bxb2 Vc1+ miatt függöny. Nem hibátlan, de azért skalp volt a javából!
És egy ugyancsak fontos játszma, amelyben mindkét játszó fanatikusan hitt abban, hogy egyedül ők győzhetnek. Ami persze lehetetlen, ugye. Végül aztán mégis – holtversenyes elsőség lett a dolog vége; a díjakat elfelezték!

Van Wely, L. (2714) – Polgár J. (2686)
Essent Hoogeveen (4), 2001. okt.18
Vezérindiai védelem (E15)
1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hf3 b6 4. g3 Fa6 5. b3 Fb4+ 6. Fd2 Fe7 7. Fg2 c6 8. 0–0 d5 9. Vc2 Hbd7 10. Bd1 Bc8 (eddig azonos az előző játszmával)
11. Ff4 c5 12. dxc5 Fxc5 13. Vb2 0–0 14. Hc3 Fb4 15. He5 b5 16. a3!? Fxc3 17. Vxc3 bxc4 18. b4 Fb7 19. e4!? dxe4 20. Hxd7 Hxd7 21. Fe5 f6 22. Fd4 Vc7 23. Fxa7 He5 24. a4 e3! 25. Vxe3 Fxg2 26. Kxg2 Vb7+ 27. Kg1 Hf3+ 28. Kf1 Hxh2+ 29. Kg1 Hf3+ 30. Kf1
Kényszerhelyzetben Van Wely már kiegyezett volna a döntetlenben. Judit azonban nyerni akar. Mottó: az ember a végén mindent megbán…
30. – e5 31. Fc5 Bfd8 32. a5 Hd4 33. Kg1 Hf3+ 34. Kf1 Vc6 35. a6 Hd2+ 36. Kg1 Hb3 37. a7 Hxa1 38. Bxa1 Bd3 39. Ve2 Vd5 40. Kh2 Ba8 41. Fe3 Ve4 42. b5 f5 43. Be1 f4 44. Fc5 fxg3+ 45. fxg3 Vd5 46. Vxe5 Bd2+ 47. Kh3 Vg2+ 48. Kh4 Vh2+ 49. Kg4 h5+ 50. Kg5 Vh3 51. Be4! Bd3 52. g4 hxg4 53. Ve6+ Kh8 54. b6 Bad8 55. Be5?
Wely elnézi, hogy nyerhetne 55. Fd4 Vh1 56. Fxg7+ Kxg7 57. Vg6+ Kh8 58. Be8+ Bxe8 59. Vxe8+ Kg7 60. Vg6+ Kf8 61. Vh6+-kal. De még nincs vége a drámának:
56. – Vh1?
Remire oldódna a parti: 56. – c3! 57. Ve8+ Bxe8 58. Bxe8 Kh7 59. Bh8+ Kxh8 60. a8V+ Kh7 61. Ve4+ után. S azt hiszem, a szenvedésnek (idő- és egyéb zavarok…) ez a békés befejezés lehetett volna a megnyugtató befejeződése. De hát a sors beleszól a dolgok menetébe:
56. Vxg4??
Szuper kihagyás! Csodálatosan szép nyerés volt az állásban 56. b7!! Vxb7 57. Kg6!!-tal, mire a mattot (Ve8 vagy Bh5) nem lehetne védeni. Wely nyilván a lebegés állapotában nem tudta, mit cselekszik. És Fortuna istennő harmadszorra már az ellenfélnek kínálja föl a győzelmet. Pontosabban:
56. – Vh6+ 57. Kf5 Vf6+ 58. Ke4 Vc6+ 59. Kf5?
Talán még egyet kacsintott, de ehhez Kf4-et kellett volna húznia. A többi most már szabadesés és matt a végén.
59. – Bf3+ 60. Vxf3 Vxf3+ 61. Ke6 Vf6 matt! (0:1)
Fantasztikus játszma volt, igazi sakkcirkusz, a fehér király főszereplésével, de hát nem sikerült a hármas szaltó, s a végén a nyakát szegte. Azért ez is valami: a nézők (és az utánjátszók) boldogsága nem lehet mellékes szempont. Ja, és: Vae victis.
(A cikk részletesebb áttekintése a Magyar Nemzet internetoldalán található.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.