A mindeddig a kereszténydemokraták elnök asszonyára, Angela Merkelre és a bajor testvérpárt, a CSU elnökére, Edmund Stoiberre szorítkozó vita új jelölttel bővült. A baden-württembergi tartományi CDU több tisztségviselője Wolfgang Schäubléban látja azt a politikust, aki a végső siker jogos reményében vághat neki a Schröder-kormány leváltását célzó kortesidőszaknak.
Javaslatuk azután öltött konkrét formát, hogy a berlini ügyészség beszüntette a tolószékbe kényszerült Schäuble elleni eljárást a százezer márkás pártadománnyal kapcsolatosan. Így semmi akadálya annak, hogy visszatérjen a belpolitika élvonalába. E lehetőséget a bajor testvérpárt is támogatja abban a reményben, hogy ezzel sikerül a CSU-elnök Stoibert kivonni a kancellárjelöltség konkurenciaharcából.
Amíg tart a CDU/CSU belső vitája, addig az Ázsiában járó kancellár jelentős külpolitikai sikert könyvelhetett el. Gerhard Schröder és az őt kísérő ötvenfőnyi üzletember-küldöttség Pekingben 8,4 milliárd márkára rúgó gazdasági szerződést kötött Kínával. A német kormányfő ennek ellenében az emberi szabadságjogok további megvitatását a bilaterálisan létrehozott „jogállami bizottságra” bízta azzal a magyarázattal, hogy „a cseppek hosszú idő alatt kivájják a sziklát”.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
