Zavaró zaj az Óbudai temetőben

Nagy zajjal járó munkálatokat végeznek az Óbudai temetőben, amely a látogatók egy részét zavarta a kegyeleti megemlékezésben. Tegnap már nem volt szükség rendőri erősítésre az Új köztemetőben. A BKV tájékoztatása szerint a tömegközlekedésben csak kisebb fennakadások voltak.

Munkatársunktól
2001. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap már nem volt szükség rendőri erősítésre a fővárosi Új köztemetőnél. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Rt. saját biztonsági őrei is képesek voltak fenntartani a rendet – tájékoztatta lapunkat Simóka Kálmánné, az rt. vezérigazgatója. A vállalatvezető rendkívül sikeresnek nevezte a most először üzemeltetett ingyenes temetői buszjáratokat. – A sofőrök szinte pihenni sem tudtak, úgyhogy a jövőben halottak napján és október 23-án továbbra is számíthatnak a látogatók a buszokra – ígérte. Simókáné elmondta: említésre méltó rendzavarás vagy tűzeset tegnap nem történt, azt leszámítva, hogy a biztonsági őröknek az erős szél miatt több helyen is el kellett oltaniuk a gyertyákat. Az Új köztemetőbe és a Fiumei úti temetőbe autóval is be lehetett hajtani, a többi fővárosi sírkertet azonban lezárták a gépjárműforgalom elől.
Az Óbudai temetőben erős zajjal járó munkálatokat végeztek tegnap, ami zavarta a látogatók kegyeleti megemlékezését. Lapunk megkeresésére Komlósi Katalin, az Óbudai temető vezetője elmondta: az iroda épületének tetejét javítják, a munkálatokat nem tudják elhalasztani, ugyanis a tető beázik, így még a rossz idő beállta előtt be kell fejezni a felújítást.
Korábban a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. vezérigazgatója utasítást adott ki, amelynek értelmében a négynapos hétvégén a temetőkben csupán sírápolási munkálatokat folytathatnak a BTI munkatársai, hogy ne zavarják a látogatókat a kegyeleti megemlékezésben. Komlósi Katalin lapunk kérdésére kijelentette: a vezérigazgatói utasítás a sírok melletti, parcellákban folytatandó munkákra vonatkozik. Így például nem dolgozhatnak sírkövesek a sírok mellett. A temető vezetője hamgsúlyozta: mihamarabb be kell fejezni a tető felújítását, hogy a sírkert munkatársai a jövő héten is tudják fogadni az ügyfeleket.
Mihálszky Gábor, a Budapesti Közlekedési Vállalat fődiszpécserének tájékoztatójából az derült ki, hogy a cég mentesítő járatai tegnap állták az utasok ostromát, nagyobb fennakadás sehol nem volt. A jelentős forgalom miatt helyenként lassabban jutottak célba a buszok, villamosok.
*
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség sürgeti, hogy lépjenek fel az országszerte egyre gyakoribb temetőrongálások ellen – áll a szervezet közleményében. Mint írják, az idén már harmadszor rongálták meg a kiskunhalasi református öregtemetőt.
Megdöbbentő, hogy Tóth Zoltán (SZDSZ), a két ciklus óta hivatalban levő polgármester vállalta a temető bekerítését, de a teljes kivitelezéséhez hat év sem volt számára elegendő – olvasható a dokumentumban. A sorozatos elkövetések ellenére a város rendőrsége képtelen a felderítésre – teszik hozzá. A szervezet felszólítja Kiskunhalas önkormányzatát, hogy a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel tegyen meg mindent az emberi méltóság és a kegyeleti jogok védelmében.
***
A II. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAIRA EMLÉKEZTEK. Halottak napi ökumenikus megemlékezést tartottak a II. világháború és az önkényuralmak áldozatairól a pécsi magyar–német katonatemetőben, ahol Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman tarott beszédet. A hősi halált halt bajtársakra emlékezett tegnap a Doni Bajtársak Szövetsége Miskolcon, a Szemere-kertben emelt kopjafánál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.