A Bio-rad szállítja a BSE-teszteket

Az amerikai Bio-rad cég nyerte meg a hazai szarvasmarha-állomány BSE-tesztelésére kiírt pályázatot. A cég a következő év első felében 50 ezer BSE-tesztet szállít, és ugyanekkora megrendelésre számít a második fél évben is.

2001. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötvenezer BSE-teszt szállítására kapott megrendelést az amerikai Bio-rad cég 2002. első fél évre – jelentette be tegnap a cég hazai képviselője. Farkas István elmondta: a Bio-rad tesztjei a legérzékenyebbek, egyúttal a leghatékonyabbak a BSE-fertőzés kimutatásában. A szállítás 13 hónapra szól, azaz 2002. december 31-én jár le. A pályázaton még indult a svájci Prionics és az ír Enfer. Egy tesztet 6900 forintért szállítanak az Országos Állat-egészségügyi Intézetnek, amely egységesen vizsgálja az ország különböző vágóhídjairól beszállított mintákat. A vizsgálatok négy óra alatt készülnek el, az eredményről már másnap tudomást szereznek a húsfeldolgozók. Magyarországon eddig nem találtak kergemarhakórban megbetegedett szarvasmarhát, országunk BSE-mentesnek tekinthető.
A Bio-rad kommunikációs igazgatója, Guillaume Camard elmondta: a cégnek 150 országban 4000 alkalmazottja van; múlt évi forgalma megközelítette a 800 millió eurót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.