Nyomozása után vádemelési javaslatot tett a Debreceni Rendőrkapitányság, s az ügyészség vádat is emelt Edelényiné Nagy Mária, a debreceni önkormányzat munkáspárti képviselője ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folyamatosan elkövetett csalás bűntette és okirathamisítás alapos gyanúja miatt.
Edelényinét azzal vádolják, hogy elhunyt édesanyja nyugdíját annak halála után még három éven át fölvette. A folyószámlára érkező több mint egymillió forintot részben készpénzben vette ki a folyószámláról, részben abból fedezte közüzemi kiadásait. Az okirat-hamisítást a vád szerint akkor követte el, amikor a vádlott édesapja visszamenőleg igényelte az elhunyt felesége után járó özvegyi nyugdíjat. Az igénylőlapot ugyanis nem az apa, hanem a képviselő írta alá, amivel okirat-hamisítást valósított meg.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
