A PanTel bátorít

A sokszereplős magyar távközlési piac egyes vélemények szerint talán már túl is népesedett. A decemberben induló liberalizáció, az erőteljesebb verseny azonban bizonyos rostáló szerepet is be fog tölteni. Egyes cégek megerősödnek az új helyzetben, míg mások stagnálnak vagy kivonulnak. Az egyik legfontosabb célnak kell lennie, hogy a fogyasztók ne legyenek a piaci átalakulások vesztesei – nyilatkozta lapunknak Horváth Pál, a PanTel Távközlési és Kommunikációs Rt. vezérigazgatója.

Csákó Attila
2001. 12. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cégvezető szerint a rövidesen bekövetkező piaci változások, a versenyhelyzet kialakulása nem a kezdete, hanem a befejezése a szabad verseny megteremtésének. A liberalizációs szabály- és intézményrendszer első nekifutásra vélhetően nem lesz olyan, mint amilyenre igazából szükség lenne. A nemzetközi gyakorlat példája is alátámasztja, hogy a monopólium megszűnése addig nem következett be, amíg az előfizetői szakasz érpárján lévő szolgáltatói egyeduralmat meg nem változtatták. Horváth Pál kiemelte: a magyaroknak megvan az az előnyük, hogy az EU-s tapasztalatokat is figyelembe vegyék.
A versenyről szólva megjegyezte: nem végzetes probléma, ha egy szolgáltatónak a piaci részesedése csökken, mert az még nem jelenti a cég forgalmának és üzleti értékének esését is. A gondot az okozná, ha a társaság bevétele is csökkenne. Ennek megelőzéséért a cégeknek a kieső forgalmat pótolniuk kell, s többek között meg kell vetniük lábukat az országhatáron túl is. A fejlettebb piacon jól működő szolgáltató üzletet köt a kevésbé fejlett területen, s így annak piacán jelentős feladatokat láthat el. Így tesz a PanTel is, amely már jelen van Ausztriában, Szlovákiában, Romániában és Szlovéniában.
Arra a kérdésre, hogy a piac új szereplői a „tortából” mekkora részt hasíthatnak ki, a vezérigazgató azt válaszolta: míg a vezetékes távbeszélés piaca stagnál, addig az internet- és az adatátviteli piac rendkívül gyorsan bővül. A PanTel mindenképpen ebből a növekedésből akar minél nagyobb részt megszerezni. A belföldi és nemzetközi távhívásban a koncessziós törvény alapján a Matáv kizárólagossága nyolc évig tartott, s a többi szolgáltató eddig csak rajta keresztül biztosíthatta ügyfeleinek a távolsági hívásokat. További lehetősége a PanTelnek, hogy a jövőben ezt a szerepet többek között maga is betöltheti.
A PanTel első embere hangsúlyozta: az ügyfelek bizalmáért keményen meg kell dolgozniuk. Legfontosabb, hogy ígéreteiket betartsák, s társaságuk jobban megértse a fogyasztók igényeit, mint a konkurencia. Nemzetközi tendenciákat figyelembe véve, a domináns szolgáltatók fogyasztók felé megnyilvánuló magatartása már a verseny hírétől is megváltozik. A PanTel elsősorban azoknak az ügyfeleknek tesz szolgáltatási ajánlatot, akik intenzív üzleti távközlési igényűek. Ilyenek többek között a multinacionális vállalatok.
A több telephelyes cégeknek speciális ajánlatot adnak. A PanTel piacvezető az internetprotokoll- (IP-) alapú virtuális magánhálózati szolgáltatásokban. Ez azt jelenti, hogy a telephelyeket saját belső internethálózattal kötik össze, amely alkalmas multimédia-képességű, garantált minőségű szolgáltatás biztosítására. Ebben az adatátvitel és a telefonszolgáltatás egy magánhálózatban működik, tehát a telefonszolgáltatás nem megy át a Matáv hálózatán. A magánhálózati szolgáltatás igénybevételével jelentős költségeket takarít meg az adott vállalkozás. A PanTel sikeres a kormányzati tenderekben is, nemrég nyerték el például a kormányzati távközlési gerinchálózat optikai kiépítési projektjét.
A vállalat forgalmáról szólva Horváth Pál ismertette: a PanTelnek jövőre kétszer akkora üzleti tervet kell teljesítenie, mint az idén, bár a 2001. évi is majdnem a duplája a tavalyinak. Számításaik szerint az idén 10-11 milliárd forint bruttó bevételt valósít meg a társaság. A vezérigazgató komoly sikernek tartja, hogy a hároméves vállalat jelentős hálózatiinfrastruktúra-beruházásokat teljesített. A részvénytársaság az utóbbi években harmincmilliárd forintot fektetett be a hálózatába, s ma már a társaságnak csaknem négyezer kilométer hosszú saját optikai gerinchálózata van az országban. A jövő sikere a széles sávú és a mobiltechnológiákat alkalmazó szolgáltatásokban rejlik. Véleménye szerint a vezetékes hálózatok átalakulnak, de nem fognak elsorvadni, hiszen az otthonokba széles sávú kommunikációs eszközök kerülnek, amelyeken telefonálni, internetezni vagy tévézni is lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.