Értetlenségének ad hangot a Független Ifjúság (FI) amiatt, hogy Demszky Gábor főpolgármester nem tiltotta be a december
26-án, a budapesti Wigwam klubban megrendezett Punk karácsony elnevezésű szélsőbaloldali összejövetelt. – A főpolgármester korábban ugyanakkor bármiféle tájékozódás nélkül betiltotta a jobboldali fiatalok által szervezett Fehér karácsony rockkoncertet, amely a nemzeti érzelmű ifjúság méltóságteljes rendezvénye lehetett volna – fogalmazott tegnapi közleményében Gulyás Balázs, az FI elnöke és Csanda Gergely elnökhelyettes.
A Punk karácsonyon fellépett a HétköznaPICSAlódások elnevezésű, nyíltan társadalom-, vallás- és nemzetgyalázó együttes is, melynek szövegeiben többek között magyar jobboldali közéleti személyiségek, valamint őszentsége, II. János Pál pápa meggyilkolására szólítja fel közönségét – fejtették ki. A Független Ifjúság ugyan tudja, hogy a kommunizmus évei alatt maga a főpolgármester is „baloldali elhajló” volt, mégis felkéri Demszky Gábort, hogy próbáljon túllépni ezen a tényen, és a továbbiakban ne engedélyezze szélsőbaloldali zenekarok fellépését Budapesten.
– A Fehér karácsony című rendezvény és a punkkoncert között az a különbség, hogy az előbbit a fővárosi önkormányzat egyik intézményében tartották volna, míg a másikat magántulajdonban lévő helyszínen – mondta lapunknak Bőhm András, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője. Közölte: nem hallott erről a fellépésről, ám ha igaz , ugyanolyan elítélendő tartalmában, mint amelyet Demszky betiltott. Se a szélsőjobboldali, se a szélsőbaloldali rendezvények nem szerencsések Budapesten, ám a Wig- wam nevezetű szórakozóhelyen rendezett fellépésnél illetékesség hiányában nem tud eljárni az önkormányzat – fejtette ki álláspontját. Mint ismeretes, Demszky Gábor korábban elismerte, hogy nem volt jogköre a Fehér karácsony betiltásához, és szükség esetén a fővárosi önkormányzat kártérítést fizet a koncert rendezőinek.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
