Várják a „varsói gyorsot” a szocialisták, az MSZP-nek reményt ad a lengyel példa – harsogja az ellenzéki újság első oldalas szalagcíme. Medgyessy Péter és kampány-kompániája előzőleg a régi angyalföldi fűtőház mozdonyfordítójában találkozott reménybeli voksolóival, ahol a miniszterelnökségre pályázó bankár előadta legújabb választási programműsorát, amely a kissé népmesei ihletettségű Hét igen címet viseli. „Egy országot nem lehet félelemben tartani, legalábbis sokáig; mostanában maximum négy évig” – mondta Medgyessy, tüstént pontosítva önmagát: „Sőt, ha jól számolom, maximum négy hónapig.” „Márpedig én általában jól számolok” – fűzte még hozzá tréfálkozva az amúgy közismerten komoly pénzember.
Na, ez utóbbit el kell higgyük Medgyessynek, hiszen számolási készség híján még a Horn-kormányban sem tölthette volna be a pénzügyminiszteri állást, meg amúgy is több, az utóbbi időben napvilágra került papír árulkodik a bankár-politikus kifejezetten ügyes számszaki manővereiről. Azt viszont már semmiképp sem szabadna készpénznek venni, amit az MSZP elnöke mondott ezek után. Kovács László szerint ugyanis „biztosak lehetünk abban, hogy miként 1994-ben, a varsói gyors 2002-ben is megérkezik Budapestre”, ami ugyebár vagy igaz, vagy nem, majd meglátjuk az április 7-i vasárnapi menetrendben. Egy vasúttörténeti emlékhelyen amúgy sem stílusos a vélelmezett jövőről beszélni.
Ámbár az is igaz, hogy a szocialisták számára semmi sem olyan bizonytalan, mint a múlt. Pontosan így jártak ezzel a példaként emlegetett lengyelországi kollégáik is. Alig két nappal a szóban forgó pesti rendezvény után, vasárnap megérkezett a hír Varsóból: a Leszek Miller vezette új baloldali–parasztpárti koalíciós kormány két miniszterhelyettese ismerte be átvilágítási nyilatkoztában, hogy együttműködött az egykori lengyel kommunista titkosszolgálattal. Egyikük, a külügyi tárca helyettes vezetője 1987 után kereskedelmi attaséként ügynökösködött Brüsszelben (ez biztos jót fog tenni a lengyelek EU-csatlakozási igyekezetének), a másik bontott tégla pedig most a kormányfői hivatalban dolgozik. Ilyen utasai vannak hát az MSZP szépreményű expresszvonatának. Sőt, még pikáns hasonlóság is felfedezhető az itthoni múlttal, hiszen egykoron Medgyessy is volt miniszterelnök-helyettes...
Medgyessy vasárnap Egerben járt választási fórumot tartani. Ezúttal nem kísérte el Kovács elnök, a viszonylagos önállóság mindjárt meg is látszott a szereplésén. Az mondta, üdvözli, hogy a lehetséges legkorábbi időpontra, április 7-re írták ki a választásokat, mert így nagyon kevés ideje marad a hivatalban lévő kormánynak további károkat okozni. Ez a kijelentése nem árulkodik politikai eleganciáról, hiszen azért mégiscsak egy demokratikusan megválasztott, úgy is működő, nemzetközileg elég szépen elismert kormányról van szó, nem pedig hivatásos kártevők gyülekezetéről – ilyen színvonalon a Bolgár-műsor munkásőr betelefonálói szoktak beszélni a nyilvánosság előtt –; de még különösebb politikai érettségről sem tanúskodik e beszéd, miután éppen a szocialisták voltak, akik hivatalos nyilatkozataikban a májusi választást preferálták az áprilisi helyett. Megint úgy tűnik, mintha Medgyessy és az őt indító MSZP vezető körei között nem lenne tökéletes az összhang. Mondhatni, szép (kis) remények...
Már nem kell sokat várni a Xiaomi elektromos autóira Európában
