Ömlött az ammónia tegnap délután a fővárosban egy Gubacsi úti húsipari kft. területén, ezért a környező épületekben tartózkodókat ideiglenesen kitelepítették. A tűzoltóknak egy óra alatt sikerült a gázömlést megszüntetniük. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság szóvivője lapunknak elmondta: a húsipari üzem épületének hátsó falsíkján lévő kétcolos ammóniacsőnek egy teherautó nekitolatott, a csővezeték megsérült, ezért kezdett szivárogni az ammónia. A környező épületekben tartózkodó körülbelül ötven munkást kitelepítették, majd a vezeték szakaszolásával megszüntették a gázömlést. A szóvivő szerint, ha nem kapnak időben értesítést, nagyobb baj is történhetett volna, ugyanis az ammónia belélegezve tüdővizenyőt okozhat, s a széljárástól függően hamar elérhette volna a közeli, lakott területeket. Az épületeket átszellőztették, és körülbelül két órával a történtek után a dolgozók visszamehettek munkahelyükre. A műszaki hibát a cég dolgozói hárítják majd el. A helyszínre kivonult a polgári védelem vegyi felderítőcsoportja is.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
