Bolgár orvos és nővérek pere Líbiában

Nemzetközi titkosszolgálati összeesküvést vélelmez Líbia diktátora, Muamar Kadhafi a bolgár egészségügyi dolgozók ügye mögött, akiket az ottani hatóságok azzal vádolnak: szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg négyszáz gyermeket. Solomon Passy, Bulgária külügyminisztere Tripoliba utazott, hogy megbeszéléseket folytasson líbiai kollégájával a szombaton esedékes bírósági tárgyalás előtt.

2001. 12. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halálbüntetést is kaphat az öt bolgár nővér és egy orvos, ha bebizonyosodik, hogy HIV-vel szennyezett vért injekcióztak a kicsikbe. A korábban egy gyermekkórházban dolgozó hat vádlott, akik majdnem három éve börtönben ülnek, tagadják bűnösségüket – közölte a BBC. Rajtuk kívül egy palesztin orvost és kilenc líbiai állampolgárt is vád alá helyeztek az ügyben, amelyben a hatóságok szerint mintegy húsz gyermek vesztette életét.
Az eljárás Bulgáriában nagy vihart kavart, mert két vádlott azt állította: kínzás és lelki kényszer hatására tett vallomást. Emberi jogi csoportok ugyancsak tiltakoztak, mivel a HIV-vírussal fertőzött vérplazmát akkor találták meg az egyik gyanúsított lakásán, amikor őt már őrizetbe vette a rendőrség, ráadásul a bíróság nem járult hozzá, hogy a védelem külföldi szakértői véleményeket szerezzen be. Egy svájci szakember szerint a szennyeződést a rossz orvosi gyakorlat, alapvetően az újra felhasznált tűk okozták. Az ország első számú vezetője, Muamar Kadhafi szerint viszont a CIA vagy az izraeli titkosszolgálat, a Mosszad áll a gyerekek betegsége mögött.
Mindez azonban, úgy tűnik, a líbiai hatóságoknak nem elég: a bíróság ugyanis nemcsak gyilkossággal és összeesküvéssel vádolja az egészségügyi alkalmazottakat, hanem alkoholfogyasztással is, ez pedig tiltott dolog Líbiában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.