A belső megosztottság miatt csalódott, közel egymilliós kisgazda szavazótábor összefogása az egyetlen garancia a jobboldali kormányzás töretlen – a szükséges kiigazításokkal megerősített – folytatására – nyilatkozta lapunknak Csúcs László FKGP-s országgyűlési képviselő, aki szintén részt vesz a Bánk Attila által indított kisgazdamozgalom szervezésében. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország egyetlen történelmi pártjának megmentése, a nemzeti, konzervatív értékek hiteles képviselete érdekében „megálljt kell parancsolni a magukat kisgazdáknak nevező pártocskák önpusztító és országrontó ámokfutásának”. Megjegyezte: a vidéki kisemberek hatékony érdekérvényesítését kizárólag kormányzati pozícióban lehet megvalósítani. – Meggyőződésünk, hogy a polgári erők választási sikere csak a kisgazda szavazók mozgósításával érhető el – hangsúlyozta Csúcs László.
Információnk szerint a kisgazdamozgalom képviselői a napokban tárgyalásokat folytatnak a Fidesz egyik meghatározó politikusával a lehetséges választási együttműködésről.
Orbán Viktor szerint Munkács nincs biztonságban
