Dunaferr-bizottság: kivonult az MSZP

Tegnap befejezte munkáját a Dunaferr-csoport jogszerű és gazdaságos működését vizsgáló parlamenti albizottság, amely néhány módosítással elfogadta öszszefoglaló jelentését is. Márton Attila, az albizottság fideszes elnöke közölte: a jelentéstervezetet a vizsgálóbizottság rendelkezésére álló dokumentumokból és meghallgatási jegyzőkönyvekből állította öszsze. Ebben nem találhatók olyan részek, amelyek állami vagy üzleti titkot sértenének, mert ez a jelentés a későbbiekben a sajtó számára is hozzáférhető lesz.

Hunyor Erna
2001. 12. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csiha Judit (MSZP) azt javasolta, hogy halasszák el az albizottság ülését, mert a tárgyalás megkezdése előtt negyed órával kapta kézhez a tervezetet. Suchman Tamás (MSZP) közölte: ő meg sem kapta azt. Márton Attila azonnal utánanézetett annak, hogy mi történhetett. Kiderült: a futárszolgálat mindenkinek időben eljuttatta a jelentéstervezetet, más gazdasági bizottsági dokumentumokkal együtt. Csiha Judit viszont ezen a hétvégén a Képviselői Irodaházba kérette futárpostáját. Ezt követően a szavazáson az MSZP képviselői kivonultak a teremből.
Miután az albizottság MSZP-s tagjai elhagyták az ülést azt állítván, hogy későn, illetve egyáltalán nem kapták meg a jelentéstervezetet, Balla György (Fidesz) hangsúlyozta: az amit az MSZP-s képviselők csinálnak, műbalhé. Az összefoglaló jelentés alapos, tényszerű és összefogott. Véleménye szerint az albizottság által meghallgatottak közül senki sem hozott fel egyetlen érvet sem a vagyonkezelői szerződés megkötése mellett. A beszámolókból kiderült: a Dunaferrt 1993–1994-ben növekedési pályára állították, a privatizáció előkészítését pedig csak hátráltatta a szerződés.
A fideszes képviselő szerint a Dunaferrt kezelő Acél XXI. Kft. az ÁPV Rt. számára láthatatlanná tette a cégcsoport működését, mivel a vagyonkezelő hatóság csak az Acél XXI. Kft. által kiadott anyagokból dolgozott. Kitért arra, hogy a szerződésben meghatározott sikerdíj előnytelenebb volt az állam számára, mint ami a pályázati kiírásban szerepelt. Szalay Gábor (SZDSZ) úgy vélte: az összefoglaló nem korrekt, nem fair, egyoldalú és elfogult. Olyan, mintha az egyik szereplőt, nevezetesen a miniszterelnök édesapját, Orbán Győzőt, a Dolomit Kőbányászati Kft. többségi tulajdonosát kiretusálták volna a jelentésből. Hangsúlyozta: a testület még nem végezte el munkáját, ezért összefoglaló sem készülhet, így ő nem tudja elfogadni a jelentést. Szalay szerint az albizottság alaposan megvizsgálta a vagyonkezelői szerződést, illetve a vagyonkezelési időszakot, de a dolomitszállításokkal kapcsolatban senkit sem hallgattak meg. Ezért szerinte hiteltelenné vált a jelentés.
Gidai Erzsébet (MIÉP) hangsúlyozta: az anyag kimondja, hogy a Dunaferr fokozatosan eladósodott, illetve vagyonok tűntek el a kereszttulajdonlások miatt. A MIÉP-es albizottsági tag előterjesztése alapján a jelentésbe bekerült: az albizottság javasolja a gazdasági bizottságnak, hogy küldjék át a jelentést az ügyészségnek, és ha abban visszásságokat észlel, indítson vizsgálatot.
Márton Attila elmondta: a bizottsági jelentés még februárig kiegészíthető. Az albizottság elnöke korábban írásos kérdéseket tett fel a Dunaferr Enterprise – a társaság Cipruson bejegyzett off-shore cége – képviselőjének, amelyre máig nem érkezett válasz. Szalay Gábor szintén írásban tett fel kérdéseket Zarándok Jánosnak, a Mészkő és Dolomit Kft. tulajdonosának, Csiha Judit és Suchman Tamás pedig Orbán Győzőtől kért írásban nyilatkozatot. Amennyiben ezek a válaszok megérkeznek, még bekerülnek a jelentésbe. Végül az albizottság döntött arról, hogy a jelentést a kiegészítésekkel együtt azzal a záradékkal adják át a gazdasági bizottságnak, hogy ha úgy ítélik meg, hogy abban bűncselekményre utaló jelek találhatók, juttassák el azt az ügyészségnek és az ÁPV Rt.-nek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.