Egy palesztin település mindennapjai

Hajnali három óra. A falu ébredezik, hogy a böjt beállta előtt egy utolsót egyen-igyon mindenki. Ilyenkor egy dobos járja a falvakat, városokat, és addig dobol, amíg fel nem ébred mindenki. Az ilyen dobosok, a muszahhiratik, általában a falu szegényei közül kerülnek ki, és a ramadán végén ők kapják meg a tehetősebb emberek adományait, az úgynevezett futrát. A ramadán szertartásának megfelelően történt mindez, mielőtt a hiénák behatoltak az életünkbe, és uralták a napot és az éjszakát.
Hetvenhat éves, rosszul alvó édesanyám, mint mindig, most is elsőnek ébredt fel. Nemcsak kora és betegsége, hanem a feszült életforma miatt, amelyről gondoskodnak az izraeli katonák. Bader öcsém a szomszédos nagyvárosban dolgozik, és amióta lehetetlenné tették a szabad mozgást a falvak, városok között, kénytelen ott lakni, messze a feleségétől, aki egy másik nagyvárosban dolgozik, épp az ellenkező irányban. Így hát édesanyámnak van miért izgulnia, mindahányszor hazalátogat az öcsém. A hazautazás ugyanis nem mentes az életveszélyektől. Mindössze tizenhét kilométert kellene utaznia, de legalább tíz izraeli ellenőrző pontot kell kikerülnie, mert ha nem teszi, akkor lőnek rá. Így hát édesanyám reggelente izgulhat Hanan, a menye miatt, aki a munkába járással naponta kockáztatja az életét, és az egy éve házas fia miatt, aki szintén kockáztat, ahányszor hiányzik neki a felesége, és azóta csak ezen az áron láthatja.
A ramadán szertartásaihoz ágyúlövés is tartozott békeidőkben, amellyel a böjt beálltát és végét jelezték. Most azonban nem az dörög! Ez most sokkal erősebb.
– Hanan, ébredj fel, kislányom!
– Miért, mi történt?
– Nem tudom.
De sejteni lehetett. Amit hallottak, azok nem a ramadáni ágyúk, hanem gyilkos bombák voltak. Markaba tankok és amerikai gyártmányú F–16-osok lőttek a falu házaira! Az én kis falum, Anabta lett a soros, ahol hatezren laknak. Negyven tank és egy tucat F–16 erőszakolta meg a falu békés ramadáni éjszakáját.
A faluban mindössze öt rendőr tartózkodott, azok voltak az első áldozatok. Hidegvérrel végezték ki őket az izraeli katonák. Behatoltak minden egyes házba, és minden 16 év fölötti fiút előállítottak. Arra kényszerítették őket, hogy levetkőzzenek, és az esős, szeles éjszakában anyaszült meztelenül járják a falu utcáit. Majd választottak közülük negyvenet, és magukkal vitték őket. A szüleik még mindig nem tudnak semmit a sorsukról. A katonák délig maradtak a faluban, de mielőtt kivonultak, egy kis nyomot hagytak: két házat leromboltak. A tulajdonosok neve: Wajih Abuloun és Mutaszim Hammad. Mindkettejüket ismerem, hús-vér emberek. De van egy bűnük: szép a házuk, és közel építették a főutcához.
Ezen események minden részletéről bebizonyosodhattak azok, akik nézték a következő műholdas csatornákat: Sky News, TV5, DW. A magyar csatornák is említették, csak nem nevezték meg a települést.
Anabta egy kis, békés palesztin falu. Szép kertjeiben narancs terem és mézédes szőlő. A faluból sokan élnek külföldön, így többen magyarul is beszélnek. Az én édesanyám is beszél néhány szót, a legalapvetőbb, szeretetet kifejező szavakat ismeri, mert menye és két unokája magyar. A nagynéném ugyanilyen okból franciául beszél, a szomszéd néni pedig lengyelül. Több száz anabtai fiú és lány külföldön szerezte egyetemi diplomáját, így ha házastársat nem is, egy nyelvet, egy kultúrát és emlékeket vitt haza. Nos, velük szemben léptek fel vasárnap az izraeli tankok és vadászgépek. Egy hadseregnyi erővel hódították meg a kis falut, így kerültek közel a békéhez és a biztonsághoz. És ha azon meztelenül megalázva kergetett fiúk egyike egy napon valahol robbant, azt nem azért teszi, mert „49 szűz lány vár rá a mennyekben”, hanem mert szűz lelkét megerőszakolták az izraeli tankok és a vadászgépek. Akkor majd két embert lehet hibáztatni: George W. Busht, aki az ilyen hadműveletekre célozva azt nyilatkozta, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez, valamint Ariel Saront, más néven a Buldózert.