(Brüsszel)
Kiálltak az egyéni elbírálás elve mellett, valamint felkészült tagjelöltnek nyilvánították Magyarországot az Európai Néppárt (EPP) hagyományos, EU-csúcs előtti találkozóján a kontinens kereszténydemokrata és konzervatív politikusai. A Brüsszelben megtartott tegnapi tanácskozáson, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, az alapvető törekvés az volt, hogy Európa kereszténydemokrata és konzervatív pártjainak vezetői közös álláspontot alakítsanak ki a ma kezdődő laekeni EU-csúcs napirendjén szereplő legfontosabb kérdésekben.
A bővítési stratégia hitelessége és annak végrehajtása érdekében Magyarország ragaszkodik az egyéni elbírálás és a teljesítményelv érvényesítéséhez – hangsúlyozta felszólalásában Orbán Viktor. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogyha az első kör tagjait politikai megfontolások alapján jelölik ki, akkor az egész bővítési folyamat lelassulhat. Meg kell tehát találni a legkésőbb 2002 őszén meghozandó döntésekhez a politikai megfontolások és a teljesítményelv közötti egészséges arányt, ezt kívánja nemcsak a tagjelöltek, de az Európai Unió érdeke is. A magyar kormányfő sürgette a tagországokat, hogy Magyarország vonatkozásában minél előbb alakítsák ki saját nemzeti álláspontjukat a munkaerő szabad áramlása kérdésében. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár magyar újságíróknak, köztük lapunk tudósítójának nyilatkozva, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a tagjelöltek, így Magyarország érdekes új színt és új ötleteket hozna az EPP életébe, Európa jövőjébe és a szomszédságpolitikával kapcsolatban is. Az osztrák politikus egyúttal kifejezte azt a reményét, hogy a laekeni csúcson sikerül kialakítani az EU közös álláspontját a közlekedésről, és így nem lesz akadálya a fejezet lezárásának Magyarország esetében.
A brüsszeli tanácskozáson Orbán Viktor rövid eszmecserét folytatott Silvio Berlusconi olasz és José María Aznar spanyol kormányfővel, valamint Kjell Magne Bondevik norvég miniszterelnökkel.
Az EU migrációs politikája kudarcot vallott, a líbiai együttműködés az embercsempészeket erősítette
