Év végéig 85 milliárd forint árbevétellel számol a Vegyépszer Rt., ennek az összegnek 3,5-4 százaléka lesz várhatóan a nyereség – közölte az éves partnertalálkozót követően tegnap Tímár Gyula vezérigazgató. A 2,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű, 1800 embert foglalkoztató magyar nagyvállalat idei bevételeinek 75-80 százalékát a hazai gyorsforgalmi útépítések biztosítják, ezenkívül belföldön hat-, a külpiacokon pedig 12 milliárd forint értékű megrendelést teljesítenek 2001-ben. Mint arról Csombok Imre belföldi igazgató beszámolt, a legjelentősebb munkákat – 1,85 milliárd forint értékben – a Paksi Atomerőműben végzi belföldön a Vegyépszer. A cég építi továbbá az Apeh Dél-pesti Igazgatóságának irodaházát, az M3-as autópálya-mérnökséget, és felújításokat végez a ferihegyi utasterminálon, a dorogi szennyvíztisztító telepen, az Újpesti Erőműben, illetve az M1-es bicskei autópálya-mérnökséget.
A külpiacokon 12 milliárd forint értékben végez munkákat a cég, a legnagyobb jövedelmet biztosító terület idén is Kazahsztán. Kern Ferenc külkereskedelmi és vállalkozási vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy Karachaganakban 16,5 millió dolláros szerződésben terveznek ipari épületeket, 12 millió dollárért építenek gázturbinás erőművet, és jelentős bevételi források származnak a tengízi olajmezőkről. A Vegyépszer 2,5 millió dollárt költött külföldi beruházásokra.
Ugyancsak jelentős fejlesztéseket végeztek idén a hazai autópálya-építések során, 2,5 milliárdot költöttek útépítő gépláncokra és hídépítő berendezésekre.
Farkas László út- és hídépítési vezérigazgató-helyettes arról számolt be, hogy az M3-ason 70, az M7-esen 90, az M9-esen 20 százalékos jelenleg a műszaki készültségi szint.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
