Ezüstvasárnapi ezüstárverés

A történelmi Magyarország távoli tájainak üzenetét hozták azok az ötvösművészeti remekek, amelyeket a bécsi Dorotheum hagyományos, ezüstvasárnapot megelőző ezüstárverésén lehetett megszerezni.

Közel félezer kisebb-nagyobb tételből kéttucatnyi volt magyar eredetű, ideértve azokat is, amelyeknek az alkotója német földről került valamelyik felvidéki, erdélyi városunkba vagy az országos központtá váló Pest-Budára. A mesterjegy német monogram lehetett ugyan, de a tipikusan magyaros, Diana-fejes márkavédjegy véglegesen magyarrá avatta a munkát. Motívumkincse pedig az itteni polgári tradíció vagy éppen a paraszti formanyelv elemeinek átvételével és továbbfejlesztésével gazdagodott, vált jellegzetesen helyivé.
Az aranyozott ezüst erdélyi serleg kelyhe például hatszögletű, oldalain szívek füzére fut a perem felé, adatai pedig a 17-es szám bűvkörében mozognak: az 1700-as évek tájáról való, 17 centiméter magas és 170 gramm súlyú. A katalógusban a Dorotheum szakértői által becsült 70–90 ezer schilling értékhatár szerepel. Arad városában 1780 táján használt védjeggyel látta el Andreas Stagl mester uram – a saját monogramja mellett – azt az arasznyi átmérőjű és magasságú fedeles szelencét, amelyet a peremén körbefutó levélkoszorúval dekorált, a tetejére virágos ágból mintázott fogantyút (15–20 ezer). Ezzel egy időben – hasonló, jozefinista stílusban – készült Pesten az a fűszertartó, amelynek kelyhét íjat feszítő figura emeli a magasba. A dekoratív szobrocskát a praktikus edényrésszel együtt Joseph Pasperger ötölte ki, és valósította meg 119 gramm nemesfémből (hat–kilencezer schillinges sávban kínálták). Pozsonyban készült egy lábacskán álló, háromszögletű tálca (18–22 ezer schilling) F. X. H. mesterjellel – az alkotót a szakirodalom Franz Xaver Huberként tartja számon.
Akkoriban még a kiejtés vagy éppen a tájszólás alapján írták a plébániákon a keresztleveleket, ezért Brandtner és Prantner Joseph egyazon személy volt az 1800-as esztendők Pestjén. A közismert és közkedvelt mester szebbnél szebb ötvösmunkák sokaságát hagyta az utókorra. Ovális alakú, klasszicista stílusú fedeles kosárkájának oldalát csipkeszerűen áttörte; a 87 grammos elegáns használati tárgyért most öt–nyolcezer schillinget kértek. Az erdélyi szászok ősi fészkéből, Nagyszebenből Daniel Dendler empire cukrosdoboza került az osztrák császárvárosba. Kerek peremén virággirlandokkal, felül áttört oldalfallal készült, két füle, valamint tetejének virágplasztika fogantyúja praktikussá is teszi a díszítő szándék mellett. (401 grammot nyomott, 14–18 ezer schilling sávban kínálták). Ezzel egykorú – a napóleoni háborúk vérzivataros idejéből való – és azonos stílusú a Pozsonyban készült ovális tálca, áttört, florális peremmel és kígyókat mintázó fülekkel, félméteres méretben. Friedrich Becker műhelyében készült, és 25–35 ezret kértek érte. A biedermeier korából a pesti Georg Gosmann négyszögletű tálcáját említhetjük példaként. Négy golyóból mintázott lábacskán áll, az 1843-as évszám látható rajta, súlya 530 gramm (7–10 ezer schilling). Szintén pesti céhtársa, Joseph Tischlag háromágú gyertyatartót készített, alul-felül rózsagirlandokkal (365 centiméter magas és 437 grammos), amelyet ugyanannyiért kínáltak. Feltehetőleg tőle való volt a kiegyezés utáni korszakból – immár magyaros sorrendben írt T. J. monogrammal – egy mokkáskészlet, virágfrízes tálcával, hat csészével és aljjal, összsúlyban is elismerésre méltó 1857 grammal, amelyet 12–15 ezer schillingre értékeltek. Végül megemlítünk egy, a XIX. század második felének műszaki szenzációját, a gőzmozdonyt mintázó judaikát (hat centiméter hosszú és 19 gramm). A Dorotheum szakembereinek katalógusbéli kísérőszövege szerint ehhez hasonlót a budapesti Zsidó Múzeum őriz, ezért sikerült azonosítani az egyébként márkajel nélküli, különleges példányt (hét–tízezer schillinges kínálati sávban).