Mint ismeretes, a vádlott korábban dokumentumokat nyújtott át a Pest Megyei Bíróságon, amellyel állítását akarta igazolni. A bíróság az iratokat a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak adta át, ám bűncselekmény alapos gyanúja híján nem indult nyomozás. Szikinger István, Tasnádi ügyvédje elmondta: a feljelentés azért született, mert az időközben lefolytatott tanúkihallgatásokon olyan információkhoz jutottak, amelyek – mint közölte – megerősítették a gyanút. Hozzátette: ez volt az első feljelentés, amelyet védence Pintér Sándor ellen tett, hiszen a korábbi csak bejelentés volt.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
