Felmérnék a diákok történelemtudását is

Alapvető kérdés a pedagógusi pálya presztízsének visszaállítása, a tanárok társadalmi, anyagi megbecsülésének emelése – hangoztatta Pálinkás József oktatási miniszter a történelemtanárok IX. információs konferenciájának tegnapi megnyitóján, Budapesten. A ma záruló tanácskozás résztvevői áttekintik a tanárképzés, a továbbképzés lehetőségeit, valamint a történelemtanítás kartográfiai és vizuális eszközeit.

Hírösszefoglaló
2001. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kidolgozás alatt álló pedagógus-életpályamodell kapcsán Pálinkás József elmondta: az oktatási intézményekbe kiküldött vitaanyagról a véleményeket január 15-én várják.
Az oktatási miniszter – utalva a Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman által a közelmúltban végzett vizsgálatra – visszautasította, hogy Magyarországon rasz-szisták lennének a pedagógusok, illetve pedagógusjelöltek. A hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását szolgáló Arany János tehetséggondozó programban az idén 21 középiskolában ezer gyerek vesz részt – közölte Pálinkás József.
Mint mondta: az igazi cél ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek bebizonyítani, hogy van esély a tanuláson keresztül a felemelkedésre. Pálinkás József a 2005-ben életbe lépő új érettségi rendszer kapcsán kifejtette: azt szeretné, hogy a matúrán szerzett jegyek azonos teljesítményt jelentsenek, függetlenül attól, hogy a diák hol érettségizik. Hangsúlyozta: akik nem tesznek emelt szintű érettségit egy adott tárgyból, vagy nem a matúra évében felvételiznek felsőoktatási intézményekben, azoknak továbbra is biztosítják a felvételi lehetőségét.
Mint ismeretes, novemberben az 5. és a 9. évfolyamos diákok között olvasási, szövegértési képességekre, illetve matematikai eszköztudásra vonatkozó reprezentatív felmérést végeztek. A szakminiszter szeretné, ha a jövőben ezt kiterjesztenék a természettudományos tárgyakra, valamint a történelmi ismeretekre is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.