Nem érkezett meg a kereskedelmi adó szerződésben vállalt műsor-szolgáltatási díja az ORTT számlájára a tegnapi határidőig. Sőt azzal a médiahatóság által felkínált lehetőséggel sem élt az adó tulajdonosa, hogy a díjtartozás egy részét, ötszázmillió forintot átutal a hatóság kasszájába, újabb harmincnapos fizetési haladékot nyerve.
Helyette korábban azt ajánlotta, hogy ötszázmillió forintot letétbe helyez, ám csak abban az esetben, ha garanciát kap az újabb öt évre szóló műsor-szolgáltatási szerződés megkötésének feltételeiről. Tegnap az ORTT közigazgatási határozatban mondta ki: azonnali hatállyal felmondja az országos adóval kötött megállapodást. Egyidejűleg a médiahatóság lehívta a rádió által a szerződéskötéskor letétbe helyezett 116 millió forintos óvadékot is.
A Sláger Rádió bírósági keresetet nyújtott be az ORTT határozata ellen, kérve a műsor-szolgáltatási megállapodás módosítását. A keresetben arra hivatkozva, hogy az elmúlt négy évben megváltoztak a rádióspiaci körülmények, a díj mértékének csökkentését és a fizetési mód megváltoztatását kérik. György Gábor vezérigazgató tájékoztatása szerint az ORTT közigazgatási határozatát is megtámadják a megfelelő fórumon.
Mivel az adó fellebbez a döntés ellen – a hatályos szabályok szerint – köteles folytatni a műsorsugárzást. Ha a Sláger elveszti a most kilátásba helyezett közigazgatási eljárást, s az ORTT határozata jogerőssé válik, azonnal köteles megszüntetni műsorainak sugárzását. Ezután a hatályos törvények szerint a médiahatóságnak új pályázatot kell kiírni az országosan fogható rádiófrekveciára. Az azonban kétséges, hogy a médiahatóság egy a mostanihoz hasonlóan magas műsor-szolgáltatási díjban tud megállapodni. Szakértők szerint a két díj közötti különbözetért eséllyel perelhet a médiahatóság. A Sláger Rádió a legfrissebb mérések szerint a második leghallgatottabb országos adó.
Zelenszkij elárulta, hogy mit gondol a budapesti tárgyalásról
