Elmondta: a megmozduláson 7500 intézmény 22 ezer dolgozója vett részt. A sztrájkot szerinte 95 százalékos szervezettséggel tartották meg. Lapunk ezzel szemben úgy értesült, hogy egyes országos intézmények dolgozói egyáltalán nem, vagy lényegesen kisebb arányban vettek részt a sztrájkban.
A figyelmeztető sztrájkra azért került sor, mert a szakszervezet szerint az ötvenezer forintos minimálbér bevezetése „megszünteti” a közalkalmazotti bértáblát és jelentős bérfeszültséget kelt, ellentétes a közalkalmazotti törvénnyel és alkotmányellenes állapotot idéz elő. A szakszervezet ez ügyben petícióval fordult az Országgyűléshez is. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közleményében hangsúlyozta: nem ért egyet Vadász János a közalkalmazottak béremelésével kapcsolatos álláspontjával.
A KSH jelentése szerint a kulturális ágazatban dolgozók bruttó átlagkeresete 15 százalék körüli mértékben nőtt, ami tényleges reálbér-növekedést jelent. 2001 januárjától a bértábla 8,75 százalékos emelése után szeptembertől a kormány a szakmai szorzót 15 százalékponttal növelte, aminek eredményeként a kulturális területen dolgozók átlagosan havonta 8500 forint bruttó illetmény-emelésben részesülnek.
A kormány 2002-re vonatkozóan a minimálbér ötvenezer forintra emelését írta elő az összes alkalmazottra nézve. Belátható: a közszférában dolgozók helyzetének javítását szolgáló intézkedésről van szó, amely első lépése a legkisebb keresetűek felzárkóztatásának megkezdése – szól a közlemény.
***
ELMARAD A MUNKABESZÜNTETÉS és nem mondják fel a munkáltatóval a január 26-án kötött kétéves megállapodást – döntött a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) közgyűlése, miután jóváhagyták a szerződés teljesülésével kapcsolatos követeléseiket az ÁPV Rt. tegnapi igazgatósági ülésén – nyilatkozta Inokai Géza elnök. A KKSZ a Volán Rt.-nél mintegy 25 ezer munkavállalót képvisel.
Rétvári Bence: A mindennapok problémainak megoldásán dolgozunk!
