Továbbra is Bauer Tamás, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője a legaktívabb honatya: 1998 óta 1039 alkalommal szólalt fel a T. Házban, és 164 önálló indítványt nyújtott be. Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese 673 felszólalással csak a második, viszont 561 indítványt terjesztett be. Lezsák Sándor MDF-es képviselő, az oktatási és tudományos bizottság elnöke 511 felszólalással és 104 indítvánnyal járult hozzá az Országgyűlés munkájához. Varga Mihály pénzügyminiszter szintén az „élmezőnybe” tartozik 498 felszólalással. Ugyancsak gyakran, 486 esetben kért szót Göndör István szocialista honatya, míg párttársa, Takács Imre 448 felszólalással és 36 indítvánnyal zárja a legaktívabbak sorát.
Béki Gabriella (SZDSZ) 350 felszólalást és 69 önálló indítványt tudhat magáénak. Alig marad el mögötte Lentner Csaba, a MIÉP képviselője, aki 345 esetben kért szót, és 122 indítványt jegyez. A statisztika szerint Torgyán József, az FKGP elnöke, volt agrárminiszter 293 esetben szólalt meg a parlamentben. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kisgazda politikus a frakcióból való kizárása óta betegségre hivatkozva egyetlenegy alkalommal sem jelent meg az Országgyűlésben.
Háromszáz esetben szólalt fel Balczó Zoltán (MIÉP), Kovács Kálmán és Mécs Imre (SZDSZ). A legnagyobb kormányzó párt képviselői közül Horváth János volt a legaktívabb 206 megszólalással.
Több képviselő csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kért szót. Így például Gyuga Pál független képviselő még egyszer sem szólalt fel a T. Házban, Csintalan Sándor, Hiesz György és Jakus László szocialista, illetve Balogh Gyula kisgazda-képviselők is csupán egy-egy alkalommal kértek szót.
Orbán Viktor miniszterelnök az eltelt három és fél évben 157 esetben szólalt fel, és egy önálló indítványt – a kormányprogramot – nyújtott be.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
