Fernandes nem fűzött magyarázatot az indiai PTI hírügynökség útján tett bejelentéséhez, de a helyi sajtó tudni véli, hogy a hadsereg 150 kilométer hatótávolságú, atomtöltet hordozására is képes, Prithvi típusú föld-föld rakétákat helyezett át a pakisztáni határra, és újabb harci repülőgépeket is küldött a határhoz közel fekvő támaszpontokra.
India Pakisztánt vádolja az újdelhi parlament ellen december 13-án elkövetett, 14 emberéletet követelő támadás megszervezésével. Pakisztán cáfolta a vádat, mégis végletesen kiéleződött a feszültség a két atomhatalom között. Pakisztán időközben több szélsőséges szervezet tagját letartóztatta, hogy elejét vegye egy indiai támadásnak.
India nem akar háborút, de Pakisztán belekényszeríti – jelentette ki az indiai miniszterelnök. Nem akarunk háborút, de ha ránk kényszerítik, állunk elébe. A harc ebben az esetben a terrorizmus végleges felszámolásáig fog tartani – mondta Atal Behari Vadzspaji kormányfő Újdelhiben.
A határvonalon, s leginkább a Kasmírt kettéosztó tűzszüneti vonalon azóta nagyon megnőtt a feszültség. Kedden indiai források szerint az indiai tüzérség 13 pakisztáni katonát ölt meg, és szétlőtt 18 megerősített állást, válaszul a másik fél támadásaira. Két indiai katona életét vesztette keddre virradóra az in-diai–pakisztáni határon kirobbant újabb összecsapásokban.
Az indiai rendőrség illetékese arról számolt be, hogy a lövöldözést pakisztáni katonák kezdték Dzsammu és Kasmír északi részén. Az egész éjszaka tartó lövöldözés következtében a két indiai áldozaton kívül további két személy megsebesült. A sérültek egyike egy asszony – közölte az idézett forrás. Hétfőn napközben is voltak összetűzések a két országot elválasztó kasmíri fegyverszüneti vonal mentén. Az indiai és pakisztáni katonák aknavetőkkel és nehéz gépfegyverekkel lőtték egymást. Egy indiai védelmi tisztviselő közölte, hogy a tűzpárbajban szétromboltak több pakisztáni bunkert, de emberi veszteségekről egyik fél sem számolt be.
Pakisztán korábban hivatalosan tiltakozott Indiánál az újdelhi pakisztáni nagykövetség egy diplomatájának elrablása és megkínzása miatt. Az iszlámábádi külügyminisztérium szerint a férfit az indiai titkosszolgálat ügynökei rabolták el bevásárlás közben az egyik újdelhi piacon. A közlemény szerint orvosi látlelet tanúsítja, hogy Mohammad Sarif Hánt kíméletlenül megverték és megkínozták.
A pakisztáni diplomatát öt óra múltán elengedték, de aláírattak vele egy vallomást, amelyben beismeri kémtevékenységét – idézte az AFP az iszlámábádi közleményt. Az nem derült ki, hogy a kémkedéssel vádolt diplomata milyen beosztásban van az újdelhi követségen.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
