Himnusszal ért véget az RMDSZ-vita

Wagner T. István
2001. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marosvásárhelyen gyűlt össze szombaton a romániai magyar „kisparlament” mindkét háza, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET). Az együttes ülés elején Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tartott politikai helyzetelemzést, melynek során a szervezetben meglévő kétféle – általa együttműködési, illetve konfrontációs – stratégiának a meglétéről beszélt. Sürgette, hogy mind az említett testületekben, mind az erdélyi magyar közéletben zajlódjon le végre ez a koncepciós vita. A beszámolót követő vita során egyetértés alakult ki az említett vita lefolytatásának szükségességéről. A Reform Tömörülés nevű nemzeti liberális platform elnöke, Toró T. Tibor pedig egyrészt üdvözölte, hogy Markó elismerte a szövetségen belüli két koncepció meglétét, másrészt a tisztázás érdekében nemzeti kerekasztal összehívását javasolta.
A kormányzó Szociáldemokrata Párttal kötött együttműködési megállapodás ügyében elvi egyezség született arról, hogy egy esetleg aláírásra kerülő új protokollumnak tartalmaznia kell az eddig meg nem valósult célkitűzéseket is.
A két testület tagjai nyilatkozatban üdvözölték a kedvezménytörvényt, leszögezve, hogy az hozzájárulhat a szomszédos országokban élő magyarok nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, megszilárdulásához, szülőföldjükön való megmaradásukhoz és gyarapodásukhoz. A két testület kifejezte abbéli reményét, hogy a bukaresti kabinet részéről az elmúlt napokban tapasztalt megegyezési szándék nyomán a két kormány között hamarosan megállapodás születik a törvény alkalmazásával kapcsolatos vitás kérdésekben.
Az ülés végén Takács Csaba ügyvezető elnök javaslatára a résztvevők elénekelték a Himnuszt, tiltakozásuk jeléül azzal a román kormányrendelettel szemben, amely december elseje óta csak nemzetközi rendezvényeken engedélyezi Romániában más országok nemzeti jelképeinek használatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.