- Tudomány -
Ciklikus ritmus szerint élik életüket az emberek, ennek részeként egy automatikusan működő rendszer felelős az ébrenlétért és az alvásért. Azt már a kisiskolások is tudják, hogy az alvás az egészség fenntartásához nélkülözhetetlen állapot, ám hogy miért is kell aludnunk, és hogy pontosan miben áll e különös állapot kedvező hatása, azt még a tudomány sem tisztázta egyértelműen.
Az amerikai Harvard Egyetem orvosi karának szakemberei állításuk szerint újabb szemet találtak az alvási ciklusokat szabályozó kémiai láncolatban. Amint a BBC beszámolójában olvasható, az egyelőre csak kísérleti egerekben és hörcsögökben kimutatott kémiai anyag egy TGF-alfa nevű növekedési hormon, amely a jelek szerint az agy összes alvási-ébrenléti ciklussal összefüggésbe hozható részében, valamint a folyamatokat hormonálisan szabályozó hipotalamuszban is megtalálható. A kutatást vezető Chuck Weitz professzor szerint felfedezésük nyomán hatékony gyógyszerek fejleszthetők majd ki az alvászavarok gyógyítására. Az új gyógyszerre nagy szükség van, mert a nagyvárosokban élők közül minden harmadik ember szenved kisebb-nagyobb alvászavaroktól. A nők körében kétszer gyakoribbak az ilyen panaszok, mint a férfiak esetében.
A most végzett vizsgálatok megállapították, hogy a hipotalamusz TGF-alfa-érzékelésért felelős receptorai nemcsak az agyból, hanem a szemek retináiból is kapnak információkat. Mindez azt jelenti, hogy a szemeken keresztül érzékelt fény mennyisége és intenzitása képes befolyásolni, tehát átállítani a szervezetben működő biológiai órát, megváltoztatva ezzel az elalvási és ébredési időpontokat, az évszakok változásának függvényében.
Ez igazi szégyen, csúnyán lebőgött a magyar válogatott
