Idén először lesz nyereséges a vízművek

2001. 12. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy nyolcvanmillió forinttal haladja meg a tervezett – 722 milliós – nyereséget a tényleges profit a Fővárosi Vízművek Rt.-nél. A társaság hosszú évek után először lesz nyereséges – mondta Sándor László vezérigazgató. Az árbevétel 20 milliárd forint lesz. A vezérigazgató szerint ez a tulajdonosi és a vezetői szemlélet megváltozásának köszönhető. Mint mondta, a szerződések egy részét újragondolják és ismét megkötik. A költségek visszafogását eredményezte például, hogy idén már minden pályázat nyílt eljárás volt. Korábban a vízművek ugyanis több esetben meghívásos pályázattal intézte beszerzéseit.
A vezérigazgató szerint több olyan terület is van, ahol a beszállító magyarországi árbevételének 30-40 százalékát a vízművek adja. – Ilyen körülmények között már az erő pozíciójából is tárgyalhatunk – mutatott rá Sándor László. A vízművek új gazdálkodási módszerei a vezérigazgató álláspontja szerint csak 2002– 2003-ban érnek majd be.
A vezérigazgató közölte azt is: a külföldi befektetőknek fizetendő menedzsmentdíjat a költségcsökkentés összegéből és a hatékonyság növeléséből számolják ki. Ez idén várhatóan kétmilliárd forint lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.