Izraeli katonák tegnap hajnalban harckocsik kíséretében bevonultak a palesztin önkormányzat alatt álló ciszjordániai Hebronba, és elfogták az iszlám radikális Hamász nyolc tagját. Az izraeli egység Hebron egyik északnyugati negyedében foganatosította a letartóztatásokat, és foglyaival együtt tüstént elhagyta a 130 ezres palesztin várost. Az izraeli hadsereg szerdán 18 palesztin aktivistát, köztük három rendőrt tartóztatott le a kalkilíjai autonóm körzethez tartozó Azún faluban végrehajtott behatolása során. Ezeket az akciókat az izraeli hatóságok önvédelemnek vagy aktív védelemnek titulálják – jegyezte meg az EFE.
Benjamin ben Eliezer jelenlegi védelmi miniszter nyerte az izraeli Munkapárton belüli választás második fordulóját, s ezzel ő lett a párt új vezetője. Ben Eliezer a leadott szavazatok három százalékával előzte meg ellenfelét, a jelenleg a parlament elnökének tisztét betöltő Avraham Burgot. Győzelme nem kis mértékben köszönhető annak, hogy távol maradt az urnáktól a választók jelentős része.
Az iraki származású, 1950 óta Izraelben élő, 65 éves Benjamin ben Eliezer, az izraeli hadsereg egykori tábornoka a Munkapárt „héjái” közé tartozik, aki támogatja a párt jelenlétét Ariel Saron jobboldali kormányfő „nemzeti egységkormányában”. Védelmi miniszterként hozzájárult a jelenlegi kormánynak a palesztinokkal szemben véres megtorlást folytató politikájához. A Munkapárton belüli választás első fordulója a „galambok” között számon tartott Burgnak hozott kedvező eredményt, de Ben Eliezer választási csalással vádolta Burg híveit.
Jasszer Arafat palesztin elnök azzal vádolja Ariel Saron izraeli kormányfőt, hogy megszegte az oslói megállapodást, és megsértette a nemzetközi jogot, valamint az emberi jogokat. Tegnap közzétett nyilatkozatában Arafat kijelentette, hogy a ramalláhi házi őrizetéről hozott döntéssel veszélyes módon megszegték azokat az 1993-as szerződéseket, amelyekben kifejezetten rögzítették palesztin képviselők mozgásszabadságát. Hasonlóképpen szerződésszegéssel ér fel Saron miniszterelnöknek és Benjamin ben Eliezernek az a kijelentése, amely szerint ő, Arafat „már nincs játékban”. Arról ugyanis – jelentette ki a palesztin elnök – kizárólag a palesztin nép jogosult dönteni, hogy kit kíván vezetőjének.
Izrael és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) 1993-ban megállapodott a kölcsönös elismerésben és az 1967 óta megszállt területeken létesítendő palesztin önkormányzat alapelveiben. Az oslói megállapodás tette lehetővé a kormánynak megfelelő Palesztin Hatóság létrehozását és a 88 tagú palesztin nemzeti tanács, a parlament megválasztását.
Szijjártó Péter üzent az ünnep alkalmából
