A kiemelt adók és járulékok bevétele november végéig 3951 milliárd forint volt. Az szja-bevételek 996 milliárd forintot értek el az első tizenegy hónapban, ami 18,7 százalékkal több a megelőző év hasonló adatánál. Az Áfa 1194 milliárd forint, ami nyolc százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot.
Kissé feszített az APEH szerint az idei évre vonatkozó, megemelt előirányzat. (Az eredeti, 2001-es költségvetési előirányzat a kiemelt adókra és járulékokra nyolcszázalékos növekedést írt elő a múlt év végéhez képest, amit a november 19-én hatályba lépett, módosított változat 6,5 százalékponttal megemelt.)
Az idén az adóhivatal 6,6 millió darab bevallást és a tavalyinál másfélszer több, összesen közel 20 millió munkáltatói és kontroll adatszolgáltatást dolgozott fel. Jelentős feladatokat róttak az adóhivatalra az személyi jövedelemadó felajánlható egy-egy százalékával kapcsolatos tennivalók: 2,1 millió nyilatkozat érkezett be ehhez kapcsolódóan, a kedvezményezett szervezetek száma pedig meghaladja a 18,5 ezret.
Az APEH szervezeteinek ellenőrzési és behajtási intézkedései tizenegy hónap alatt összesen 188,5 milliárd forinttal javították az államháztartás pozícióit.
Az adóhivatal szerint az idén javult az adózási fegyelem, bár ez nem kis részben a kényszerintézkedéseknek is köszönhető. November végéig az előző évit 16 százalékkal meghaladó számú, összesen 404,6 ezer ellenőrzést fejeztek be az igazgatóságok. Ezek közül a 31,8 ezer utólagos ellenőrzés többsége a kis- és közepes vállalkozásoknál fejeződött be. A korábbi éveknél lényegesen több, 88,6 ezer adózó magánszemély vizsgálata is megtörtént, a kontrolladatok felhasználásával, egyszerűsített vizsgálat keretében. November végéig öt akciót is végrehajtott a hivatal, ami elsősorban a bevételek eltitkolásának feltárására irányult.
Az ellenőrzéseken feltártak alapján – az előző évhez hasonlóan – több mint ezer ügyben készült büntető feljelentés, többnyire adócsalás, illetve csalás miatt. Az adónyomozati munkát végző bűnügyi igazgatóság ebben az évben 3100 ügyben indított nyomozást, ezek közül 2400 vádemelési javaslattal zárult.
Munkába indult, kis híján a frontra került egy férfi Ukrajnában + videó
