A Legfőbb Ügyészség szerint a vezetőknek különösképpen tartózkodni kell a politikai nyilatkozatoktól, függetlenül attól, hogy érdek-képviseleti szervet képviselnek. – Ezért kellett Hegedűs András ügyészségi vezetői kinevezését viszszavonni, azzal együtt, hogy megszólalásában többek közt a legfőbb ügyész személyét is támadó interpellációk ellen emelt szót az ügyészség függetlenségére hivatkozva – tartalmazza a dokumentum. Az alkotmány és az ügyészségre vonatkozó törvények szerint a legfőbb ügyész kizárólagos joga az ügyészségi vezetői tisztségre történő kinevezés, vagy annak indoklás nélküli visszavonása – emlékeztetnek. – E jogkör vitatása a legfőbb ügyész és az ügyészség függetlenségének, pártatlanságának politikai befolyásolását jelenti – mutatnak rá.
Répássy Róbert, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese leszögezte: az ellenzéki pártok alaposan félreértették Hegedűs Andrásnak a nyilatkozatait, mert azokban éppen őket bírálta a legfőbb ügyészt támadó interpellációs gyakorlatért. Mint mondta, a volt vezető ügyész az ellenzék magatartását sérelmezte, nem pedig a kormányét. – Ennek ellenére kétség sem fér a legfőbb ügyész azon döntésének alkotmányosságához, amellyel kifejezésre juttatta: elvárja, hogy az ügyészek ne tegyenek politikai nyilatkozatokat – hangsúlyozta Répássy.
– Helytelen, hogy a bíróságok függetlenségével kapcsolatban kipattant vita kampánytémává vált – jelentette ki lapunknak Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. A Hegedűs András kinevezésének visszavonásával kapcsolatos döntést nem kívánta kommentálni, ám azt megerősítette: hiba, ha valaki összekeveri az igazságszolgáltatás alapvető tevékenységének, az ítélkezésnek a függetlenségét a bíróságok szervezeti és pénzügyi kérdé-seivel. Ez utóbbit Solt Pál rendkívül fontosnak ítéli, hiszen az az igazságszolgáltatás hatékonyságát érinti. Még nagyobb hiba – tette hozzá –, hogy ha a rendőrség és az ügyészség működésével kapcsolatos bírálatokat összekapcsolják az igazságszolgáltatás függetlenségével. Az alkotmány szerint ugyanis az igazságszolgáltatást Magyarországon a bíróságok végzik. – Örüljünk inkább annak, hogy a bíróságok működése – a nehéz körülmények ellenére – is független minden befolyástól – jegyezte meg Solt Pál.
Ismert, hogy a legfőbb ügyész helyettese december 22-i hatállyal visszavonta Hegedűs Andrásnak, a Budaörsi Városi Ügyészség vezetőjének vezető ügyészi kinevezését. Hegedűs az Ügyészek Országos Egyesülete elnökeként – Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőivel közösen – aláírta az igazságszolgáltatás tekintélyének megóvása és erősítése érdekében írt közleményt.
Szijjártó Péter üzent az ünnep alkalmából
