Karácsonyi giccstúra Budapesten

Amikor az egyik bevásárlóközpontban hatalmas szatyrok kíséretében végre lehuppantam kávézni néhány percre, bambán bámultam körbe, amikor megláttam a hihetetlent: a pulton feltartott kézzel egy Mikulás-bábu rázta a csípőjét a legújabb slágerekre. Nem kell különösebb művészi érzék ahhoz, hogy megállapítsuk: az „aranyos”, a „cuki” és az „ezt meg kell venni” kategóriájú karácsonyi díszek között egyaránt találni kedveseket és ordenárékat.

Az épületek „ünnepi ruhája”, a különféle villogó, csillogó, színűket váltó égősorok amerikai filmeken látott New York-karácsonya hangulatot tükröznek, természetesen csak kicsiny másolatként, de sokszor hasonlóan túlzsúfolva fényjátékokkal. Mindenesetre a bevásárlóközpontokkal szemben lakók nyilván örömmel nyugtázzák, hogy a nappalijuk időnként zöld, máskor sárga, aztán piros fényben úszik. A házak ünnepi öltözete kedves hangulatot teremthet, de az építészetileg nem túl fantáziadús bevásárlóközpontok agyoncicomázott külseje inkább ijesztő, mint kedves. Persze a központok díszítésében is akadnak kedvező kivételek, mint ahogy a bérházak ablakaiban világító lámpácskák között is találhatunk ízléses és barátságos otthont jelképező díszeket. Amikor azonban a piros lámpánál állva felnéztem, azt hittem, hogy elektromos hiba miatt villog veszettül az egyik lakás ablaka. Csak hosszas megfigyelés után jöttem rá, hogy ez is az ünnepi hangulathoz tartozó lakásdekoráció. Elbizonytalanodtam: vajon mindent kedvesnek lehet-e nevezni, ami az ünnepi készülődés tárgykörébe tartozik?
Az üzletek kirakatait egyébként meglepően szépen díszítették föl, akad pezsgőző hóember, a fehérneműboltban a próbababára piros kombinét és fehér prémgallért adtak, és nemritkán angyalfigurák ajánlgatják a termékeket. A boltokban kapható díszek és különféle karácsonyi kellékek is határozottan ízlésesek, de természetesen akadnak kivételek. A bekapcsolható Mikulások és hóemberek változatos zenei aláfestéssel képesek cammogni, villogni és csípőt rázni, bár a legdrágább példány, a tvisztelő Mikulás még a térdét is be tudja hajlítani. Nem ritka a doboló, hegedülő vagy trombitáló télapó sem. A legkedveltebbek azonban a kerámiák, a legjobb, ha mindent rápakolnak: Mikulást, karácsonyfát, rénszarvast, gyerekeket, ajándékokat és angyalkákat is. A rendkívül színes kis szoborcsoportok alkotóiról csak annyit árul el a kerámia talapzata, hogy: „Made in China.” Felkapott mostanában a pingvinfigura is, amely havat lapátol, snowboardozik, vagy ajándékot bontogat, de korcsolyázó rénszarvast is tehetünk a fa alá. A pohárból kimászó hópelyhecske, amely apró kezeivel fogja a csésze szélét, igazán megható, de a válogatósak vehetnek hóembert építő egérkét vagy mackót, de még fenyőfát locsoló Mikulást is. A pénzesebbek még egy test nélküli, könyöklő puttó torzóra is beruházhatnak. Örök divat marad a megrázható műanyag gömb. Csodálhatjuk a gömb belsejében hulló havat, amely beborítja a kis templomot vagy a szent család istállóját. Új változat azonban, amikor az őzikére, egérre, templomra vagy éppen az angyalkára hulló havat a Mikulás, hóember, maci gyomrában nézegethetjük. A szeszt szeretőket sem hagyták ki a karácsonyi meglepetésekből, hiszen a Mikulás-fejű sörnyitó biztosan ünnepi hangulatot ad az italnak.
Az egyik boltból kifelé tartva éppen átnyújtottam a pénztárosnőnek a gyomorhavazásos, angyalkát emésztő mikulást, mire az eladó elismerően rámkacsintott: „Ó, de édes, hol találta ezt a kis cuki télapót?” Mondtam neki, hogy maradt még belőle a polcon elég. Ugyanakkor gonoszság mások ízlését elítélni, hiszen az idős asszonyok libapásztoros porcelángyűjteményét annak idején megmosolyogtam, de a csipketerítős, takaros kis otthonok elengedhetetlen tartozékai voltak, és a meleg süteménnyel váró, sanzonokat éneklő nagynénim lakását kedvesebbé tették az efféle a díszek. Másrészről a giccs díszpéldányát – a kinyitható hasú, műanyag Szűz Máriát, amelyből a kis Jézust lehetett kihalászni – éppen a Vatikánban láttam.