Az ügyben a múlt héten rendelt el nyomozást az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága befolyással üzérkedés bűntettének alapos gyanúja miatt. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta: jelenleg nem mondhat semmit. Kérdésünkre, hogy miért övezi rendhagyó módon titok az eljárást, leszögezte: a nyomozás vezetője dönti el, mikor és ki nyilatkozhat egy ügyben.
A botrányt kiváltó lobbiszerződés áttanulmányozása után több sztárügyvéd közölte: Medgyessy bűncselekményt követhetett el, amikor vállalta, hogy százezer dollárért ráveszi az V. kerületi szocialista képviselőket a Gresham-palota eladásának támogatására. Medgyessy közölte: személyesen járt el az ügyben. Az MSZP-s önkormányzati képviselők ezzel szemben azt állították: őket senki nem befolyásolta, minden ezzel ellenkező állítás hazug rágalom.
Liverpooli kényszermegoldás: ha Slot így dönt, Szoboszlai még messzebb kerül a kaputól
