Sipos Irén, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta: a szavazatszámlálás továbbra is az egyéni választókörzetek központjában történik, ahol a felkért köztisztviselők mellett jelen lesznek a pártok delegáltjai is. A választási iroda felállítja választási információs szolgálatát, ahol a lakosság és a média képviselői tájékozódhatnak.
Változások történnek viszont a választási informatikai rendszerben – közölte Urbán György, a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozási és Nyilvántartási Hivatalának vezetője. A jövőre a központi komputer szerverén dolgozzák fel az adatokat, ide érkezik be az összes információ, és innen továbbítják a felhasználókhoz. Ez a számítógép Urbán elmondása szerint többszörösen védett rendszer. Hozzátette: az 1998-as választásokon mintegy 170-180 behatolási kísérletet regisztráltak, jövőre számításaik szerint ez a szám elérheti a tízszeres nagyságrendet. Az informatikai biztonságot többek között a megerősített hálózat, az adatokat rögzítő ügyintézők azonosítása, többszörös „tűzfal” és hacker-figyelő szolgálat garantálja. A tájékoztatást egy külön szerveren biztosítják, amely a pártok, a közszolgálati rádió és televízió és a kereskedelmi tévék, valamint a diplomáciai testületek és hírügynökségek felé VIP-szolgáltatást is biztosít. A választási eredmények percről percre figyelemmel kísérhetők lesznek a mobiltelefonok úgynevezett WAP-rendszerén is, amelynek internetes hátterét a Belügyminisztérium már kialakította.
A központi hivatal vezetője közölte azt is, hogy az informatikai rendszerek működését egy szakértői csoport modellezte, s a választások előtt még elvégeznek egy valós adatmennyiséggel végzett ellenőrzést is.
Az OVB ülésén megjelent Pintér Sándor belügyminiszter is, aki egy kérdés kapcsán elmondta: a választási eredmények tisztaságát az is biztosítja, hogy a szavazatokat kézzel számolják össze, így bármilyen elektronikus manipuláció esetén is van pontos eredmény. Mint kiderült, a Belügyminisztérium 2,4 milliárd forintot fordít fejlesztésekre.
*
A választási eljárásról szóló törvény módosítása a parlamentben nem kapta meg a szükséges, kétharmados támogatottságot, miután az ellenzéki pártok és a kisgazda képviselők nem szavazták azt meg. Ismert: a javaslat értelmében többek között a jelenlegi egymillióról kétmillió forintra emelkedett volna a pártok által egy képviselőre fordítható kampányösszeg, valamint az előterjesztés a választás tisztaságának érdekében is megfogalmazott passzusokat. A parlament tegnap úgy döntött, hogy a jövő évi választások szervezésére és lebonyolítására 6,3 milliárd forintot szán a költségvetés. Ez a határozati javaslat rendelkezik arról is, hogy az országgyűlési képviselő-választás kampányára fordítható költségvetési támogatás akárcsak 1998-ban, 2002-ben is 100 millió forint lesz. Ismert, minden jelölő szervezet, amely a választásokon jelöltet állít, központi támogatásra jogosult. A most megszavazott 100 millió forintból az egy jelöltre jutó pénzöszszeget az Országos Választási Bizottság határozza majd meg.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
