A volt MSZP-s képviselő bejelentette, hogy az Új Baloldal által kezdeményezett tegnapi tanácskozás résztvevői megalakították a Baloldali kerekasztal 2002 nevű szövetséget.
Schiller László, az Új Balodal elnöke elmondta: az MSZP-t képviselő Simon Gábor választmányi alelnök csak megfigyelőként vett részt a megbeszélésen, hiszen semmiféle felhatalmazása nem volt a pártja részéről. A tanácskozáson jelen voltak még a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Munkáspárt, több roma és szakszervezet képviselői, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács egy tagja. A résztvevők által elfogadott nyilatkozat kimondja: az összes baloldali pártnak és szervezetnek együtt kell munkálkodnia a 2002-es választási győzelméért. Schiller elismerte: ehhez a célhoz szükség van az MSZP részvételére.
A Magyar Szocialista Párt nem sokkal a tanácskozás után közleményben tudatta: kész közösen összefogni valamennyi demokratikus párttal és civil szervezettel annak érdekében, hogy a választók jövő év áprilisában leváltsák a kormányt. A szocialisták viszont elvárják, hogy az Új Baloldal egyértelműen határolódjon el az MSZP-t és annak vezetőit bíráló korábbi nyilatkozataitól.
Hamis papírokkal kerülik meg a szankciókat az európaiak
