Megjelent az Oktatási Minisztérium és az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFFI) kiadványa az egyetlen hivatalos felvételi tájékoztató – jelenette be Pálinkás József oktatási miniszter a kötetet bemutató tegnapi tájékoztatóján.
A 110 ezer példányban megjelent tájékoztatóból eddig több mint 32 ezret az oktatási intézmények, 72 ezret pedig a könyvesboltok rendeltek meg. Az oktatási miniszter újdonságként említette, hogy a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2002 rövidesen CD-ROM formában is megjelenik, amelyből a keresőprogramok segítségével a már felvett hallgatók is tájékozódhatnak az intézmények szolgáltatásairól. Az említett információk a www.felvi.hu internetes címen is elérhetők lesznek.
A szaktárca vezetője elmondta: a tájékoztató 995, a CD-ROM pedig 1400 forintba kerül. Az utóbbiakat is elküldik a középiskoláknak. A jövő évi felvételi eljárás díja 2800 forint. Az 2002. év felvételi rendjében lényeges változás nem várható, a most megjelent Felsőoktatási felvételi 2003 című kötetből viszont már most tájékozódhatnak az akkori változásokról a 11. évfolyamos diákok – jelezte Pálinkás József. Az OFFI Mit kínál a magyar felsőoktatás? című kiadványában a diákok, szülők és pedagógusok részletes ismertetőt kapnak az egyes intézményekről, a követelményekről és a tanulást segítő feltételekről. A doktori (PhD-) és mester- (DLA-) képzés 2002 című kötet tájékoztat az egyetemek doktori és mesteriskoláinak felvételi követelményeit, a Felsőoktatási felvételi követelmények, feladatok és vizsgakövetelmények című kiadvány pedig intézményekre lebontva tartalmazza az idei írásbeli tételeket és a hivatalos javítókulcsokat.
A szakminiszter elmondta: a határon túli felsőoktatási intézmények felvételi tájékoztatója várhatóan a jövő év első hónapjaira készül el.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
