A BRFK-n a már ismert Gepárd és Kaptár csoport mellett a nyilvánosságot kerülő Sas csoport dolgozik kiemelt rendőri egységként. Utóbbi feladata a robbantásos merényletek, valamint a lakosságot különösen irritáló bűncselekmények – leszámolások, emberölések, brutális fegyveres támadások – felszámolása. A csoport elsősorban a robbantásos merényletekre specializálódott, a nyári Dembinszky utcai pokolgépes merénylet után hozta létre Budapest rendőrfőkapitánya. Működése során a felderítőkből, magasan képzett nyomozókból és tűzszerészekből álló csapat több súlyos bűncselekmény tetteseit is megtalálta már – például a Gepárd csoporttal együttműködve különösen nagy értékű autók ellopására, értékesítésére szakosodott, körözött autótolvajokat fogtak el. Természeténél és munkájánál fogva azonban a Sas csoport kevesebb nyilvánosságot kap, mint a Gepárd, illetve a Kaptár néven ismertté vált különítmények.
Dézsi Mihály alezredestől, a BRFK szóvivőjétől megtudtuk, hogy a speciális egységek felállítására egyes bűncselekményfajták elszaporodásakor vagy a lakosságot különösen irritáló bűncselekmények elkövetésekor kerül sor. Ilyen volt például a tavalyi prostituáltgyilkosság-sorozat felderítésére létrehozott, a közvélemény által csak vízen járóknak nevezett és Doszpot Péter alezredes által vezetett csapat, amely rövid időn belül négyből két gyilkosság tettesét elfogta. Az egységek összetétele a bűncselekmények fajtájától, illetve a nyomozás állásától függ. Általában felderítőkből, nyomozókból és vizsgálókból állnak össze. Létrehozásuk nem igényli a BRFK szervezeti felépítésének megváltoztatását, gyakorlatilag ad hoc egységek működtetéséről van szó. A csapatok – amelyek általában a kerületi kapitányságok, illetve a Teve utcai BRFK-központ legjobb szakembereiből állnak össze – munkája addig tart, ameddig a bűncselekmény tetteseit el nem fogják, illetve ameddig a nyomozás tart.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
