Ma lezárulhat a vizsgálat

MTI
2001. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várady Zoltán, a Corvinus Rt. vezérigazgatójának meggyőződése, hogy a szovátai üdülőközpont privatizációjáról kezdett romániai vizsgálatok nem állapítanak meg szabálytalanságokat, így márciusban megkezdődhetnek a felújítási munkák.
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgatója megerősítette, hogy a társaság részéről hétszázmillió forintos kötelezettségvállalással járó szovátai fejlesztés az idei legnagyobb beruházásuk. Ezzel együtt az idén és jövőre összesen egymilliárd forint körüli pénzügyi kötelezettségvállalásra számítanak.
A szovátai fürdővállalat részvényeinek több mint 82 százalékát a közelmúltban 1,9 millió dollárért vásárolta meg a Salina Invest, amelynek tulajdonosai a Danubius Rt. és a Corvinus Rt. mellett a Vegyépszer Rt. A vezérigazgató elmondta, hogy a vevő összesen 5,1 millió dolláros tőkeemelésre vállalt kötelezettséget.
A privatizáció törvényességét egy szenátusi bizottság vizsgálja. Az eredményeket várhatóan ma hozzák nyilvánosságra, ám Várady Zoltán korábban leszögezte, hogy a szovátai privatizációt a román jogszabályok, illetve az állami privatizációs ügynökség, az APAPS szabályainak megfelelően nyerték meg.
*
Az állami tulajdonban lévő társaságot 1997-ben hozták létre. Az Eximbank Rt. januárban 1,656 milliárd forinttal 2,656 milliárd forintra emelte a Corvinus jegyzett tőkéjét, és ezt követően a társaság 62,7 százaléka a pénzintézet tulajdonába került. További 21,8 százaléknyit az MFB Rt. birtokol, 7,5-7,5 százalék a gazdasági, illetve az oktatási tárca és 0,4 százaléknyi a Mehib Rt. tulajdona.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.