Nem jegyezték be a bíróságon az Adófizetők Baráti Társaságát, mert annak tagjai félnek a politikai megtorlástól – nyilatkozta lapunknak Mandur László, az MSZP budapesti elnöke. Mint lapunk megírta: szocialista aktivisták a társaság nevében gyűjtöttek címeket és aláírásokat annak érdekében, hogy a kormány ne nevezze ki a főtisztviselői kart. Az akciót a párt XII. kerületi szervezete indította. A pártiroda egyik alkalmazottja közölte: Adófizetők Baráti Társasága nincs, azt ők találták ki. Hozzátette azt is, az MSZP azért gyűjti az Adófizetők Baráti Társasága nevében az aláírásokat, mert azt a látszatot akarja kelteni, hogy nem párt, hanem az egyszerű emberek kezdeményezéséről van szó.
Gál J. Zoltán, Medgyessy Péter kabinetfőnök-helyettese az eset nyilvánosságra kerülése után azt mondta: az MSZP kampányigazgatósága vizsgálja az ügyet. Hozzátette: „A hiba tényét az érintettek el fogják ismerni.” Tegnap a vizsgálat eredményéről érdeklődtünk Gál J. Zoltánnál. Ő Mandur Lászlóhoz irányított, aki Gállal ellenetétben úgy fogalmazott, nem tud hibáról az ügyben. Elmondása szerint a társaság tagjai egy ügyvédnél már korábban nyilatkozatot tettek arról, hogy léteznek, ám kilétük titokban tartásához ragaszkodnak. Hozzátette: a párt XII. kerületi szervezeténél megtalálható a dokumentum. Mandur László elmondása szerint az MSZP-nek csak közvetítő szerepe volt az ügyben akkor, amikor az Adófizetők Baráti Társasága kérésére, annak nevében gyűjtött adatokat, amelyeket egyébként nem összesítenek és nem hasznosítanak. A politikustól megtudtuk: az akciót nem folytatják.
Majtényi László volt adatvédelmi biztos az üggyel kapcsolatos kérdésünkre korábban kijelentette: személyes adatot csak az érintett beleegyezésével lehet kezelni. Hozzátette: a beleegyezés egyben célhoz kötöttséget is jelent. – Éppen ezért az így begyűjtött adatokat semmilyen más, így pártcélra sem lehet felhasználni – fogalmazott Majtényi László.
Tízmilliárdokkal segíti a geotermikus energiahasználat terjedését a kormány
