Jövő év január 26-ra hívta össze az MSZP országos választmánya azt a kongresszust, amely elfogadja a párt választási programját és az országos listát – közölte Jánosi György választmányi elnök a testület szombati ülését követően.
Más témát érintve a politikus kifejtette: a Fidesz, illetve az Orbán-kormány „a kampányban olyan eszközöket vetett be, amelyek személyes, koncepciós ügyek gyártásával, közhatalmi szervek közbeiktatásával kívánják megfélemlíteni, elhallgattatni és megsemmisíteni politikai ellenfeleit” – Ez a demokrácia végét jelenti – tette hozzá. – A Magyar Szocialista Pártot azok a kampánystílusjegyek és azok a politikai történések, amelyeket a jelenlegi kormány az utóbbi hetekben, hónapokban felvállalt, nem tántorítják el attól, hogy azokról a gondokról beszéljen, amelyek a legsúlyosabb problémákat jelentik Magyarországon – hangoztatta, majd hozzátette: továbbra is beszélni fognak a szociális jóléti fordulat szükségességéről, a szegénység elleni küzdelemről, az esélyegyenlőség megteremtéséről, a demokrácia védelméről és a társadalmi párbeszédről.
Medgyessy Péter készen áll arra, hogy a megfelelő időben nyilvános vitát kezdeményezzen Orbán Viktor kormányfővel – mondta a politikus a Magyar Úttörők Szövetségének rendezvényén. A szocialista miniszterelnök-jelölt ingyenes általános iskolai tankönyveket, a könyvsegély összegének megkétszerezését és jelentős pedagógusbér-emelést ígért.
Mark Rutte bejelentést tett a következő NATO-csúcsról
