(London)
A Vörös Kéz Védelmi Szervezet nevű ulsteri unionista terrorcsoport szerdán este meggyilkolta egyik volt tagját, William Stobie-t. A terroristák korábban biztosították ugyan Stobie-t: nem forog veszélyben az élete, amiatt, mert kilépett a szervezetből, szerdán mégis agyonlőtték az utcán, amikor az autójába akart beülni. Stobie-nak korábban tevékeny szerepe volt egy ulsteri ügyvéd ellen elkövetett halálos merényletben. Az ügyvédet azért gyilkolták meg, mert nacionalista terroristákat védett a bíróságon.
Újabb fordulat állt be az 1998 augusztusában elkövetett omaghi bombamerénylet körüli vitában. A 29 halálos áldozatot követelő merényletről nemrég kiadott jelentés szerint az ulsteri csendőrségnek előzetesen tudomása volt a merénylet tervéről. Sir Ronme Flanagan, az azóta Északír Rendőrszolgálat névre átkeresztelt és megreformált karhatalmi szerv főkapitánya arra készül, hogy pert indít a jelentés szerzői ellen, amiért őt és a vezetése alatt működő szolgálatot megrágalmazták. Flanagan szenvedélyes nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, hogy nyilvánosan öngyilkosságot követne el, ha a jelentésben szereplő vádak igaznak bizonyulnának.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
