Megoldás heteken belül?

Ha a két kormány között nem lesznek kommunikációs prob-lémák, a következő hetekben sikerülhet megoldást találni a kedvezménytörvény ügyében – jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Hírösszefoglaló
2001. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön jelentették be, hogy Németh Zsolt magyar és Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár – a két miniszterelnök személyes megbízottjaként – hamarosan találkozik, hogy a kedvezménytörvényről tárgyaljon. A megbeszélések várhatóan hétfőn lesznek Bukarestben.
Markó elmondta, hogy az RMDSZ a maga részéről igyekezett a megegyezést valamiképpen elősegíteni, felgyorsítani. – Természetesen a két kormány megegyezéséről van szó, mi erről a kérdésről nem tudunk megegyezni senkivel, de próbáltunk aktívabban fellépni – hangsúlyozta. Markó Béla szerint az RMDSZ-nek is szerepe volt abban, hogy a román kormánypárt kész legyen „kiteríteni lapjait”, és konkrét kérdésekről kezdjen tárgyalásokat a magyar kormánnyal. – Világossá vált, hogy melyek azok az érzékeny pontok, amelyekben – ha a magyar kormány elfogadja a megfelelő megoldásokat – meg lehet egyezni – jelentette ki. Markó Béla ezek között elsősorban a munkavállalás kérdését említette. – Van még ezen kívül egy-két egyéb gond is. Úgy látom, a magyar kormány részéről van hajlandóság arra, hogy megfelelő kompromiszszumokat fogadjanak el – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.