Az EU-országokban tapasztalható jó gazdasági feltételek hozzájárulnak az euró árfolyamának erősödéséhez – nyilatkozott tegnap Christian Noyer, az EKB alelnöke annak a kampánynak a keretében, amelyet a január elsején forgalomba kerülő euró pénzérmék és bankjegyek megismertetéséért folytat a pénzintézet. Az alelnök ugyanakkor kitért az elől a kérdés elől, hogy az euró készpénzként való megjelenése felértékelődést fog-e okozni. Az euró „rendkívül szilárd a belső piacon a szigorúan őrzött árstabilitás miatt” – idézte az MTI Noyert. A Sanghajban előadást tartó Noyer üdvözölte, hogy a kínai kormány úgy döntött: növeli az euró részarányát az ország devizatartalékában.
A londoni pénzpiaci elemzők ugyanakkor úgy értékelték, hogy az EKB vezető tisztségviselői verbális árfolyam-karbantartást hajtanak végre, ugyanis az euró alulértékeltségét akkor szokták hangsúlyozni, amikor nem szándékoznak monetáris intézkedéseket hozni az árfolyam javítása érdekében.
Az amerikai tőzsdék szereplői óvatos optimizmussal tekintettek az európai idő szerint késő este meghozandó Fed-döntés elé. A várakozásokban 25 bázispontnyi kamatcsökkenés szerepelt, s ennek megfelelően a New York-i indexek erősödtek.
A pesti tőzsdén a Richterre nehezedő erőteljes eladói nyomás miatt zuhant tegnap a tőzsdeindex. A gyógyszergyártó már a nyitásban veszteséget szenvedett, majd a hatalmas kínálat szinte óránként lejjebb nyomta száz forinttal a kurzust. A zárás előtti órában érte el a papír a napi minimumát 14 500 forintnál, s a zárásban kialakult 14 585 forintos árfolyam 3,8 százalékos veszteséget tartalmazott. Az azonnali részvénypiac 8,7 milliárd forintos forgalmának felét a Richter-részvényekkel bonyolították a brókerek. Ennek fényében az Egis árfolyamának stagnálása nyereségnek is tekinthető. A többi vezető részvény vegyesen zárt: a Mol 1,2 százalékkal, az OTP 1,3 százalékkal zárt az előző napi értéke alatt. A nap közben jellemzően 910–920 forint között forgó Matáv a zárásban 924 forintig drágult, ami másfél százalékos erősödést jelent az előző napi árához képest.
Erős forgalomban négy százalékkal drágult a TVK. Az elmúlt hetek két jól teljesítő papírja, a Globus és a Synergon 1,7, illetve 0,5 százalékkal lett olcsóbb a tegnapi kereskedés végére. Az informatikai társaság pedig tegnap is kirukkolt egy újabb nagy értékű szerződéssel. Ezúttal a Kereskedelmi és Hitelbank adott kétszázmillió forintot meghaladó értékű megrendelést a Synergonnak, amely a K&H három budapesti géptermének nagy sávszélességű optikai kapcsolaton megvalósított összeköttetését és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat tartalmazza. A Synergon által alkalmazott DWDM technológia Magyarországon úttörő jellegű, Nyugat-Európában azonban már több helyen alkalmazzák.
Pozitív meglepetéssel szolgált részvényeseinek a Danubius. A nap nagyobb részében tíz forinttal az előző napi értéke alatt állt az árfolyama, ám a kereskedés záró szakaszában újabb vevő jelent meg a piacon, aki 3400 forintig hajtotta fel az árfolyamot, 2,7 százalékkal a keddi értéke fölé. Egyhetes pihenő után tegnap 1,8 százalékkal javult a Pannonplast kurzusa. A hosszú ideje spekulációk középpontjában lévő Phylaxia Pharma kurzusa tegnap áttörte a 110 forintos határt. Napközben 113 forinton is születtek kötések a papírra, a zárásban 112 forinton stabilizálódott az árfolyama.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
