A brüsszeli találkozón – amelyen Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviseli – szentesítik a bel- és igazságügyi fejezet lezárását. A napirenden szerepel még a versenyfejezet, ám ebben nem várható érdemi, új fejlemény.
Az európai uniós közös álláspont hiánya miatt az előzetes várakozásokkal szemben most nem kerülhet sor a közlekedési fejezet tárgyalására. Ezt magyar részről sajnálattal vettük tudomásul – jelezte Martonyi. Brüsszeli megfigyelők e téren a december 14–15-i laekeni EU-csúcstól remélnek elmozdulást. Abban bíznak, hogy az állam- és kormányfők Ausztria és Németország felvetéseire megnyugtató válasszal tudnak majd szolgálni, s így nem lesz akadálya a közös álláspont megszületésének. Amennyiben erre sor kerül, még az sem kizárt, hogy a közlekedési fejezet lezárása érdekében rendkívüli főtárgyalói fordulót tartanak Brüsszelben. A Bruxinfo ennek időpontját is sejteni véli: előreláthatóan december 19-én kerül sor a találkozóra.
*
A spanyol kabinet a 2002 első felében esedékes uniós elnökség egyik legfőbb feladatának tekinti az EU bővítésével kapcsolatos közös álláspont elérését a jelenlegi tagországok között – jelentette ki José María Aznar miniszterelnök.
Dobrev Klára durván belerondított a magyarok ünnepébe, a pride-on viszont táncra perdült
