MSZP: szegedi kudarc

A Szegedért Egyesület, valamint az MSZP helyi szervezetének az egészségügyi intézmények privatizációjára és a Mars téri piac rekonstrukciójára vonatkozó népszavazási kezdeményezése szövegében formai és tartalmi hibák vannak, ezért az nem hitelesíthető – nyilatkozta lapunknak Mezey Róbert, Szeged jegyzője.

Bálint József
2001. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenáron azt szeretnék elérni a szocialisták és a már említett, magát civil szervezetnek valló egyesület, hogy a választópolgárok népszavazáson nyilvánítsanak véleményt az önkormányzat tulajdonát képező kórházak magánosításáról, valamint a Mars téren tervezett hatalmas piaccsarnok építéséről. Mezey Róbert szerint a formai és tartalmi hibák abból adódnak, hogy a kérdések megfogalmazói figyelmen kívül hagyták nemcsak a tényeket, hanem az érvényes jogszabályokat is. A népszavazás ugyanis hatósági jogkört vonna el.
Példaként említette, hogy a Mars tér rekonstrukciója részét képezi a város rendezési tervének, amiről a polgárok már korábban véleményt nyilvánítottak.
A közgyűlés ennek megfelelően döntött arról, hogy ott a piac mekkora területen kapjon helyet, hány négyzetméteren épül fel az új csarnok. Törvényellenesnek bizonyulna, ha most népszavazással semmisítenék meg az érvényes döntést, amely ráadásul érinti a város költségvetését is.
Minthogy a jegyző megtagadta a népszavazási kezdeményezés hitelesítését, egyelőre aláírásokat sem gyűjthet a két ügyben a Magyar Szocialista Párt és a Szegedért Egyesület.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.