Világszerte közismert karácsonyi dal a Csendes éj. Szülőföldjén, az Alpok alján hangulatos igazán legnagyobb téli ünnepünk. Mozart szülővárosa – Salzburg – pedig behavazott várhegyével, templomainak messze hangzó harangszavával még Bécsnél is ideálisabb helyszín egy karácsonyi árverés számára. Ezért rendezte itt speciális aukcióját a Dorotheum, fővárosi palotája helyett vidéki filiáléján. Ilyenkor a kínálat is sajátos. Felső-Ausztriából származik az az 1800 táján festett üvegikon, amelynek Madonnája csíkos háziszőttes kendőt hord aranykoronája alatt, nyakában piros kaláris, ruhaujján a fodros-bodros kézelő azonos az itteni parasztasszonyok viseletével, két oldalán a gránátalma vöröslő termése pedig ősi, pogány kori termékenységszimbólum (10–14 ezer ATS). A szomszédos tiroli tartományból vagy bajor földről érkeztek egyesével avagy párosával a hársfából faragott, festett és aranyozott angyalok kiterjesztett szárnyakkal (tizenhetedik századi művek) – ezen a vidéken emberemlékezet óta apáról fiúra száll a fafaragás művészi színvonalú mestersége.
Egyes kisebb példányokat 10–15 ezer schillinges sávban lehet megpályázni, de nagyobb párokért akár 80–120 ezer schillinget is elkérnek, főleg a főszezonban, amikor az ünnepi játékok városába sereglik a turisták tömege a világ minden tájáról. Tizennyolcadik századi, osztrák műhelyekből való puttók olykor ezüstfelhőkön ülnek (hasonló ársávban), máskor egész alakosak és imára kulcsolt kézzel térdelnek barokkosan dekoratív, csigaívű lépcsőkön (30–45 ezer ATS). Háromágú barokk gyertyatartókon is megpihennek olykor ezek a dundi, szárnyas csecsemők – mintha csak röptüket szakítanák meg pár percre –, ezekért a majdnem méteres magasságú oltárdíszekért akár 70–80 ezer schillinget is elvárnak a Dorotheum szakrális művészeti szakértői.
A máig is mélyen átélt, nemcsak ünnepeken, hanem a hétköznapokon is buzgón gyakorolt népi vallásosság gyökerei főleg a délnémet területen erősek, vallási témájú műtárgyak azonban a közeli Itáliából is érkeztek a salzburgi karácsonyi árverésre. A XVII. századból például oszlopfőket tartó pilaszterek kerültek ide, aranyszárnyú, rózsaszín testű angyalka-mellszobrokkal, arasznyi méretben (15–18 ezer ATS között). Ezeknél is jelentősebbek az olasz betlehemek. A XVIII. század második feléből származó, élethűen mintázott és festett, terrakottafejű és -kezű figurák korabeli csipkéből, selyemből vagy brokátból varrott ruhácskát hordanak – akkori divat szerint – aranyszálból hímzett szegéllyel, fényes szalagokkal (12–14 ezer schillinget kérnek párjáért). Az ember egyrészt nem győzi csodálni, hogyan lehetett mindezt kivitelezni annak idején arasznyi méretben, másrészt hogyan lehetett ilyen, viszonylag jó állapotban megőrizni mindmáig, annyi háborúskodás, vész és természeti csapás, ínség közepette… Különlegesség egy barokkosan kacskaringós aranyrámában lévő sokalakos festmény teljes betlehemi jelenete a jászol körül gyülekező pásztorokkal és állatokkal, az istálló felett röpködő angyalokkal meg a fényes csillaggal – mindez fából kifaragva és aprólékosan festve, három dimenzióban (22–28 ezer ATS). Egy félméteres rokokó vitrinben már a vízkeresztkor esedékes három napkeleti király is megjelenik pompás öltözékében, ajándékaival és udvari kíséretével egyetemben – viaszból finoman mintázott és festett arccal, eredeti hajszálból készült parókákkal (30–45 ezer ATS). Ezerkilencszáz táján alpesi kőzetből faragták a hegyi környezetet, és távoli templom látképével, olajfestménnyel egészítették ki a hátteret azon a tiroli betlehemen, amelyen kéttucatnyi, fából faragott figura szerepel a híres sterzingi Probster-szobrászdinasztiától (8–12 ezer ATS). Ezzel egyidős tiroli remeklés a textíliába pólyált kisded, tarkabarka papírvirágok között, üvegezett tokjában, mezei növényekkel telefestett rámában (öt–hétezer ATS).
Gipszrozettákkal dekorálták az ovális rámát és gipszből mintázták a miniatűr alpesi reliefeket is a betlehemi Jézuskáról anyjával, angyalokkal, tipikus hegyi tájban (4400–6000 ATS). Egy teljes házioltárkát csempésztek be trükkös eljárással egy 1800 körüli cseh üvegpalack száján át (összehajtható és szétnyitható papírrétegekből) a Madonna körüli oszlopokkal, angyalokkal, gyertyatartókkal, imádkozó alakkal (8–15 ezer ATS). Modern korunkat mohával és szárított virágokkal ékes, agyagból és fából mintázott betlehem képviseli, természetes anyagokból és természetes hatást árasztó plasztikai kompozícióval (25–35 ezer között) – variáció a karácsonyra…
A US Open győztese nem bírta ki, odaszúrt a szervezőknek
