The Guardian
A Nemzetközi Valutaalap tegnap éjjel kiadott jelentése szétzúzta az utolsó reményfoszlányt is a globális gazdaság gyors felépülését illetően. A jelentés szerint a világ minden nagyobb térsége arra számíthat, hogy a vártnál nagyobb lesz a gazdasági lassulás, olvasható a baloldali brit lapban.
Le Figaro
A japán kormány a 2003. március végével befejeződő költségvetési évre nulla GDP-növekedést jósol. Ez a Tokió által valaha is közölt legalacsonyabb „növekedési” előrejelzés, írja a konzervatív francia lap.
The Christian Science Monitor
A tekintélyes amerikai lap szerint az Egyesült Államoknak lényegesen több pénzt kellene fordítania országimázsra. Például olyan tévhitek eloszlatására, hogy – mint hiszi azt az arab világ – a szeptember 11-i terrortámadás kiagyalója Izrael volt az arabok ellehetetlenítésére.
Süddeutsche Zeitung
India belügyminisztere azt veti Pakisztán szemére, hogy támogatta azon öngyilkos terroristákat, akik megtámadták az indiai parlamentet, tudósít a liberális német lap. Pakisztán külügyminisztere a vádat visszautasította, azt alaptalannak nevezte, de a két atomhatalom közötti feszültség tovább nő.
The Times
Arafat viccelődött húsz brit állampolgárral, akik a közel-keleti béke mellett tüntettek. A palesztin vezető azután fogadta az angolokat, hogy azok egy izraeli tank elé feküdtek, és halottnak tettették magukat. Az izraeli katonák erre a fejük fölé lőttek. Arafat elmondta a briteknek, hogy közelről ismeri a tankokkal járó problémákat, mert körülötte parkolnak, olvasható a konzervatív brit lapban.
HA'ARETZ
A 15 hónapja tartó palesztin felkelés után nincs ok optimizmusra, vallják izraeli biztonsági szakértők. A célzott likvidálások nem vezettek eredményre. A palesztin terrorcsoportok szerintük még fenyegetőbb veszélyt jelentenek. A bombamerényletek egyre trükkösebbek, írja a baloldali izraeli lap. Egy magas rangú biztonsági tiszt elmondta, a terror elleni katonai intézkedések ahhoz hasonlíthatók, mintha valaki a tengert egy kanállal akarná kimerni.
The Harvard Crimson
A Harvard Egyetem lapja szerkesztőségi állásfoglalásban bírálja Bush amerikai elnököt az 1972-es rakétavédelmi szerződés felrúgásáért. A javasolt nemzeti rakétavédelem költséges és kétes hatékonyságú, teszi hozzá a lap.
Egy BKV busz szerelő elmondta milyen lehetetlen körülmények között dolgoznak nap mint nap
