Die Presse
Medgyessy Péter, a baloldal csúcsjelöltje pellengéren címmel a vezető konzervatív osztrák lap hírt ad arról, hogy megindult a rendőrségi vizsgálat az MSZP miniszterelnök-jelöltje ellen, amiért az lobbizás útján szégyentelen módon akart meggazdagodni. A magyar nyilvánosságot politikai botrány foglalkoztatja – írja a lap budapesti tudósítója azzal kapcsolatban, hogy Medgyessy befolyásos pozícióját használta fel meggazdagodásra. Medgyessy szerint őt vád nem érheti, és csak olyan lobbitevékenységet folytatott, mint ami a nyugati államokban teljes mértékben szokványos. Az MSZP sem Medgyessyben keresi a hibát, hanem azzal vádolja a Fideszt, hogy az irányítja a háttérből
az ügyet.
*
A magyar himnusz a román államügyész célkeresztjébe került, mert Marosvásárhelyen elénekelték. Romániában más országok himnuszát csak hivatalos alkalmakkor – más országok képviselőinek romániai látogatásakor – lehet énekelni, és akkor is csak abban az esetben, ha ott a román himnuszt is eljátsszák.
The Wall Street Journal
Ronald Lauder amerikai üzletember vállalata, a CME nevében 675 millió dollár kártérítést követel a cseh kormánytól – írja az amerikai pénzügyi lap. Ez az összeg a prágai kormány jövő évi kiadásának 3,3 százaléka. Laudernek a Bermuda-szigeteken bejegyzett vállalata azért követeli ezt az összeget, mert elvesztette a TV Nova nevű televíziós állomását.
The Guardian
Putyin orosz elnök félreérthetetlenül figyelmeztette Washingtont, hogy egy Irak elleni katonai csapás szétverheti a szeptember 11. óta létrejött globális, terror elleni koalíciót – írja a baloldali brit lap.
Financial Times
A brit pénzügyi lapban megjelent elemzés szerint Saron izraeli miniszterelnök palesztinellenes politikája éppen úgy kudarcot vall majd, mint a történelemben mindazok, akik katonai megszállással akartak célt érni.
Herald Tribune
Dühöngő vita tört ki Dél-Afrika 80 ezer zsidó állampolgára között. Korábbi barátok nem beszélnek egymással, annyira megosztja az ottani zsidóságot két dél-afrikai zsidó két héttel korábban megjelentetett nyílt levele. Ebben a legélesebb szavakkal ítélik el a palesztin területek izraeli megszállását, azt a dél-afrikai faji elkülönülés korábbi politikájához hasonlítják.
Hamis papírokkal kerülik meg a szankciókat az európaiak
