Tizennégymilliárd forint lesz Józsefváros költségvetése 2002-ben. A bevételek negyedét a helyi adókból befolyt összeg teszi ki, és ugyanennyit adnak az önkormányzat felhalmozási bevételei. Állami támogatásból több mint másfél milliárd forint bevétellel számol a tervezet. A működésre fordítható összeg csaknem tízmilliárd forint, ebből az oktatási ágazat kap a legtöbbet, 27 százalékot. Vagyongazdálkodásra két és fél milliárdot fordítanak, a szociális és gyermekvédelmi ágazat a működési költség tizenöt százalékát kapja, az egészségügyi ágazat tíz százalékot. A költségvetés tizenöt százalékát költik el a most induló Corvin– Szigony programra.
Tízmilliárd forintból gazdálkodhat jövőre Kispest önkormányzata. A legtöbbet ez a kerület is az oktatási ágazatra költi el, de sokat fordít majd a szociális és az egészségügyi területre is. Jövőre a XIX. kerületi önkormányzat 130 millió forintot fordít az oktatási épületek felújítására és további 49 millió forintot az oktatás fejlesztésére. Ötvenötmillió forinttal támogatja az önkormányzat a Kispesti Egészségügyi Intézet felújítását, műszer- és informatikai fejlesztését. A szociális ellátásokra, a segélyekre, a támogatásokra 2002-ben fordítható keret összege 280 millió forintra emelkedett.
Ferencváros jövőre is folytatja az évekkel ezelőtt megkezdett tömbrehabilitációt. A IX. kerületi önkormányzat költségvetése 2002-ben több mint félmilliárd forinttal marad el az idei büdzsétől, összesen 8,5 milliárd forinttal gazdálkodik majd. A fejlesztés meghatározó tétele jövőre is a rehabilitáció lesz, 1,3 milliárdos ráfordítással. Teljesen megújul a Liliom utca 54., a Berzenczey utca 11., a Tűzoltó utca 68. épülete, elkészül a Lenhossék park, újabb sétálóutca-szakasz készül el a Liliom utcában.
Tizenkilencmilliárd forintos bevételi és kiadási főösszeggel számol a XIII. kerületi önkormányzat, ez hét százalékkal több az ideinél. A központi költségvetésből a 2001. évinél hat százalékkal többet, összesen 2,2 milliárd forintot vár a kerület. A személyi jövedelemadó helyben maradó része másfél milliárd forint bevételt jelent a városrésznek. Az intézmények feladatellátására hétmilliárd forintot szán a kerület, ez az összeg 16,7 százalékkal haladja meg az idei összeget. Oktatási, művelődési és sportfeladatokra ötmilliárd forintot fordítanak majd, az egészségügyi szolgálat pedig 266 millió forintot kap az önkormányzattól.
Alig haladja meg a 9,5 milliárd forintot a VII. kerületi önkormányzat költségvetése, ez az összeg kétszázhatvanmillió forinttal több a tavalyinál. A bevételek egyharmada helyi adóból származik, ez az összeg hárommilliárd forint lesz jövőre.
A legmagasabb bevétel, az iparűzési adóból befolyó összeg az összes bevétel 29,56 százalékát jelenti. Az önkormányzati lakások értékesítéséből félmilliárd forintnyi összegre számít az erzsébetvárosi önkormányzat. Több mint egymilliárd forintot kap a kerület a központi költségvetéstől.
Az intézmények működési kiadása 845 millió forinttal több a tavalyinál, 6,5 milliárd forint lesz. Ez az összes kiadás 68 százalékát jelenti. Több mint húsz százalékkal növekszik a személyi juttatások összege, jövőre 2,7 milliárd forintot szánnak a bérekre.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
