Nem jelentkeztek még a lottómilliárdért

Még mindig nem jelentkezett a magyarországi szerencsejátékok történetében eddig soha nem látott összeg, a több mint 1,152 milliárd forintos nyeremény nyertese – jelentette be Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője, kommunikációs igazgató a társaság év végi rendezvényén Budapesten.

2001. 12. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez év november 24-én nyerte meg valaki az ötös lottón a magyarországi eddigi legnagyobb nyereményt. Nyereményéért azonban – a legnagyobb meglepetésre – közel egy hónap elteltével sem jelentkezett a jogos tulajdonos. Erre ugyan még van idő, hisz a részvételi szabályzat szerint a sorsolást követően 90 nap áll a nyeremény igénylésének benyújtására, mindenesetre szokatlan, hogy elmaradt a jelentkezés – mondta a szóvivő.
Az úgynevezett nagynyertesek általában a sorsolást követő néhány napon belül, többnyire azonban egy-két hét elteltével telefonon mindenképpen „leigazolják” magukat. Ugyanakkor tény – emlékeztetett rá a szóvivő –, hogy az összes játékot tekintve évente több száz, 2000-ben például 910 millió forintnyi elnyert összegért nem jelentkeztek a törvényes határidőn belül. Ez a hatalmas tétel zömében a kisebb, néhány száz, legfeljebb egy-kétezer forintos nyereményekből tevődik össze. Bár az is előfordult a játék történetében, hogy néhány tízmilliós, sőt százmilliós összeget is bent felejtettek az rt. kasszájában. Így 1999-ben egy 137 millió forintot érő öttalálatost, 2000-ben pedig egy 214 millió forintot érő hatos nyereményt nem vett fel jogos tulajdonosa.
A Szerencsejáték Rt. egyelőre még nem számol azzal, hogy ennek az 1,1 milliárd forintot meghaladó nyereménynek nem lesz meg a gazdája. Amennyiben ez mégis bekövetkezne, akkor a több mint 1,152 milliárd forint az át nem vett nyeremények elkülönített alapjába kerül. Ez azt jelenti, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően azt a Szerencsejáték Rt. a törvényes 90 nap után a 2002. február 22-ét követő 180 napon belül visszajuttatja az ötös lottó játékosainak.
A Szerencsejáték Rt. kéri, hogy akik a 47. hétre érvényes ötös lottó játékot fizettek be, azok még egyszer nézzék át szelvényüket, és ha valaki rábukkan a saját szelvényén a kihúzott öt nyerőszámra, mielőbb hívja fel a nagynyerteseknek fenntartott telefonszámot, amelyet minden lottóeladóhelyen kifüggesztettek. Emlékeztetőül a nyertes számok: 8, 23, 25, 54, 79.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.