Az idei beruházások közül a vezérigazgató kiemelte a hannoveri villamosok beszerzését, a fogadási feltételek megteremtését, a 13-as és a 63-as villamosvonalak összekötését. A következő esztendőben új autóbuszokat, trolikat és további 32 hannoveri villamost vásárol a BKV. A jövő év legnagyobb beruházása a 2-es metróvonal felújítása lesz. A húszmilliárd forintos rekonstrukció nagyobb része az utasok számára láthatatlan lesz, ugyanis felújítják a biztonsági berendezéseket és megóvják az alagutat a vízbetörésektől. Átalakítják ugyanakkor a megállókat is, amelyek várhatóan egységes arculatot kapnak. A 2-es metró vonalán közlekedő szerelvények felújítása már megkezdődött.
Aba Botond elmondta: még nem dőlt el, hogy miként hajtják végre a rekonstrukciót. Mint fogalmazott: elképzelhető, hogy lezárják egy rövidebb időre az egész vonalat. Lehetséges az is, hogy három szakaszra bontják a beruházást, és egyszerre csak egy-egy szakaszt zárnak le. Elképzelhető ugyanakkor, hogy csak hétvégére – péntek éjszakától hétfő hajnalig – zárják le az állomásokat, ám így a munka lényegesen elhúzódik. Aba Botond szerint azt a megoldást választják majd, amely kevesebb bosszúsággal jár az utasok számára.
A december 13-i nagykörúti közlekedési káoszról szólva a vezérigazgató elmondta: a fegyelmi vizsgálat már megindult a cégen belül. A villamosok kimaradását egyébként véletlenek sorozata okozta – fűzte hozzá Aba Botond.
Megkéseltek egy férfit Mosonmagyaróváron
