Borókai Gábor kormányszóvivő cáfolja, hogy a miniszterelnök hivatali gépkocsijának szombati közlekedési balesetét követően a helyszínen felejtették volna Orbán Viktor kisfiát, így – mint mondta – az ORFK Köztársasági Őrezrede sem folytat ebben az ügyben eljárást.
A Népszabadság című napilap hétfői számában írt arról, hogy Orbán Viktor kilencéves kisfiát, Gáspárt a Köztársasági Őrezred emberei ott felejtették a szombati baleset helyszínén. A miniszterelnököt szállító gépkocsi a Tabánban ütközött össze egy arra haladó autóval, személyi sérülés nem történt. – Orbán Viktor kisfia a kérdéses időpontban otthon, a miniszterelnöki rezidencián játszott – közölte Borókai Gábor. Kitért arra, hogy a kormányfő legidősebb kislánya, Ráhel szombaton a baleset közelében tartózkodott ugyan, de ő sem veszett el egy pillanatra sem, mivel édesanyját várta, aki teniszórára szokta elkísérni.
Borókai Gábor elmondta, hogy a Köztársasági Őrezred gépkocsivezetője ellen, aki szombaton balesetet okozott, valóban eljárás folyik, mint minden hasonló esetben.
Kényszersorozás: Harkivban újabb erőszakos mozgósításról számoltak be + videó
